Orbán Viktor adventi felhívása
Kedves Barátaim! Arra kérek mindenkit, hogy a hátralévő adventi napokban-hetekben az ország minden településén, falujában és városában keresse meg azokat a rászoruló gyermekeket, akiknek a szokásosnál kevesebb személyes figyelem, szeretet jut osztályrészéül.
Dátum: 2002-12-08 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:22.775934, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Őszinte örömmel üdvözlöm a polgári körök és a civil szervezetek egyre sokasodó kezdeményezéseit, amelyekkel karácsony alkalmából igyekeznek segítséget nyújtani a rászorulóknak. Vég nélkül sorolhatnám a szebbnél szebb példákat: a határainkon túl élő magyar testvéreinknek szóló könyvgyűjtési akciótól kezdve a szegénysorsú gyermekek javára rendezett jótékonysági hangversenyen át a tölgyfacsemete-ültetési és nevelési programig. Köszönet értük.
Külön örülök azoknak a gyűjtőakcióknak, amelyek a nehéz körülmények között élő gyermekek megsegítését tűzik ki célul. Sajnos sok gyermek még a szeretet ünnepén sem élheti át a meleg családi fészek boldogító érzését. Vannak még helyek hazánkban, ahol Szenteste nem gyullad ki a csillagszóró a karácsonyfán, nem csilingel a csengő és nincsenek izgalmas, színes ajándékcsomagok a fenyőfa alatt. Pedig ilyenkor vágyunk a leginkább arra, hogy szeretetet adjunk és kapjunk.
Kedves Barátaim! Arra kérek mindenkit, hogy a hátralévő adventi napokban-hetekben az ország minden településén, falujában és városában keresse meg azokat a rászoruló gyermekeket, akiknek a szokásosnál kevesebb személyes figyelem, szeretet jut osztályrészéül. A megajándékozott gyermekek öröme bennünket is gazdagítani fog.
Az Advent, a készülődés időszakának minél tartalmasabb megélését kívánom Önöknek, s minden jószándékú magyar honfitársamnak. Hiszen "csak annyira vagyunk hiteles emberek, amennyire szerettünk".
Budapest, 2002. december 5.
Orbán Viktor