A Szentatyához fordulnak a lakásmaffia áldozatai
A pápától kérnek segítséget a lakásmaffia magyar áldozatai - jelentette be Török-Szabó Erzsébet, az ingatlancsalások károsultjait tömörítő Sors-Társak Egyesület elnöke szombaton Budapesten, a szervezet figyelemfelhívó demonstrációján.
Dátum: 2006-12-16 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:00.827006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, a pápa nem fogja megoldani a problémáikat, de szeretnék nemzetközi szinten is felhívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon az ingatlanokkal való visszaélések száma nem csökken.
Az egyesület szombati demonstrációján mintegy ötven ember vett részt a Földművelésügyi Minisztérium épülete előtt.
Török-Szabó Erzsébet szerint az elmúlt mintegy öt évben nem sok eredményt sikerült elérniük, annak ellenére, hogy petíciót nyújtottak át Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének és egy parlamenti albizottság is foglalkozott az ingatlancsalások károsultjainak ügyével.
A Sors-Társak Egyesület 2002-ben alakult. Az elmúlt években rendszeresen tartottak demonstrációkat, egyebek mellett 2004-ben tíznapos, idén nyáron pedig egy hónapos tüntetést az Országház előtt.
MTI - fidesz.hu