Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mentőöv a balatoni hajózásnak

Százszázalékos önkormányzati tulajdonba kerülhet a Balatoni Hajózási Zrt. A cég ettől a balatoni idegenforgalom szempontjából kulcsfontosságú hajózási közszolgáltatás megmentését reméli, egyben készül a Fonyód és Badacsony közötti új kompjárat elindítására.


Dátum: 2006-12-16 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69687
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:02.375575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Balatoni Hajózási Zrt.-ben lévő 49 százalékos állami tulajdon kivásárlására készülnek a Balaton- parti önkormányzatok. Az érintett települések "zászlóvivője", Siófok önkormányzati képviselő-testülete csütörtök este hatalmazta fel a város vezetését a tárgyalások lefolytatására, és a többi 21 település polgármesterének többsége is megkapta már a szükséges mandátumot.

A hajózási társaság vagyonértékelése még folyamatban van, úgy tudjuk, az ÁPV Zrt. még az idén megteszi ajánlatát a most 51 százalékot birtokló önkormányzatoknak - mondta Siófok polgármestere. Balázs Árpád hozzátette: a százszázalékos önkormányzati tulajdon mellett szól, hogy a 22 tulajdonos település egységesen érdekelt a vállalat eredményes működtetésében, illetve a hajózás mint közszolgáltatás fenntartásában. Ez utóbbinak kulcsfontosságú szerepe van a balatoni turizmusban.

A hajózási cég hosszú évek óta először tudta jelentősen javítani eredményeit. Személyhajóin az utasok száma az idén elérte a 726 ezret, ez több mint 35 ezres növekedést jelent 2005-höz képest. A Tihany-Szántód kompjáratot igénybe vevők száma is egy százalékkal emelkedett, az árbevétel pedig várhatóan 1,86 milliárd forint lesz, miközben tavaly nem érte el az 1,7 milliárdot. Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója szerint a növekedés oka a belföldi vendégforgalom élénkülése, mert a kedvezőtlen forint-euró árfolyam, valamint a tóparti szálláskínálat színvonalának emelkedése következtében az idén az előző évekhez képest kevesebben utaztak külföldre nyaralni.

A megnövekedett utasforgalom kiszolgálásában segített, hogy munkába állt a 450 személyes, török gyártmányú Szent Miklós hajó.

A most folyó fejlesztések közül a legjelentősebb a balatonszemesi vitorláskikötő korszerűsítése. Befogadóképességét - háromszázmillió forintért - 150-ről 330 hajósra növelik, új klubház és javítóállomás is épül. Megkezdődött a második, Fonyód és Badacsony között járó kompjárat engedélyezési eljárása is. Három-öt milliárd forint körüli nagyberuházásról van szó, ennek finanszírozásához állami és uniós forrásokra is számítanak a Balaton partján.

A költségek tartalmazzák a szükséges vízi járművek beszerzését, mindkét kikötő és az azokhoz vezető utak átépítését, megerősítését. Optimális esetben az új kompjárat 2008 végén vagy 2009 elején indulhat.

Németh I. Gergely, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek