Palesztin belháború fenyeget
A Hamász iszlámista mozgalom szombaton felszólította a palesztinokat, hogy tüntetésekkel tiltakozzanak a Mahmúd Abbász palesztin elnök által kiírt előrehozott választások ellen - közölte Iszmáil Haníje kormányfő politikai tanácsadója szombaton.
Dátum: 2006-12-16 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:03.070251, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Számos tüntetést szervezünk, hogy bebizonyítsuk az elnöknek: többségben vagyunk és az előrehozott választásokra vonatkozó felszólítás elfogadhatatlan" - közölte Ahmed Júszef. "Már ma elkezdjük. Ma valamennyi városban nagy tüntetéseket tartunk a felhívás elutasítására" - jelentette be.
Júszef szerint a palesztin elnök előrehozott választásokra történő felhívása "felhívás a polgárháborúra".
"Amit ma hallottunk Abu Mázentől (Mahmúd Abbász mozgalmi neve), az polgárháborúra való felhívás" - jelentette ki Ahmed Júszef.
A tanácsadó szerint az előrehozott választások kiírása belső konfliktushoz vezet, és minkét fél számára jelentős veszteségekkel és véráldozatokkal járhat.
MTI - fidesz.hu