Alkotmányellenes az orvosi ügyeleti rendszer
Jövő júliusig újra kell szabályozni az ügyeleti rendszert az egészségügyben, az Alkotmánybíróság (Ab) döntése szerint alkotmányellenes az a kormányrendelet, ami az orvosok ügyeleti idejét és annak kifizetését szabályozza, írja a Népszava szombati száma.
Dátum: 2006-12-16 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:04.650009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlésnek 2007 júliusáig kell rendeznie a kérdést, miután az Ab megsemmisítette a kormányrendelet több paragrafusát. A határozat révén így akár 40 milliárd forinttal is nőhet az ügyeleti rendszer fenntartási költsége.
Az Ab az Európai Bíróság korábban hozott ítéleteire hivatkozott, amiko a bíróság deklaráta az ügyeletben töltött idő teljes munkaidőnek számít, és így kell bérezni is. A magyar orvosok csak a töredékét kapják meg rendes órabérüknek.
A kormányrendelet a munka törvénykönyvével is ellentétes, ami szerint a túlmunka nem lehet több évi 400 óránál, míg most 1600 óra a hatályos.
A Népszava érdeklődésére az egészségügyi minisztériumban közölték, napirenden van a rendszer átalakítása, és üdvözölték, hogy az Ab elég időt adott a szabályozás átszabására.
Index - fidesz.hu