Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush és Blair üdvözli a palesztin elnök döntését

Az amerikai kormányzat és Tony Blair brit kormányfő szombaton üdvözölte Mahmúd Abbász palesztin elnök döntését, hogy a lehető legkorábbi időpontra előre hozott elnök- és parlamenti választásokat ír ki.


Dátum: 2006-12-16 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69696
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:05.284249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Washington azt reméli, hogy Abbász elnök döntése hozzájárul az erőszak csillapításához és megnyitja az utat közel-keleti békefolyamat felélesztése előtt. "Bár a választások belügynek számítanak, azt reméljük, hogy ez segít az erőszak felszámolásában és a (közel-keleti ügyekben közvetítő, az útiterv néven ismert béketervet kidolgozó Egyesült Államokból, Oroszországból, az ENSZ-ből és az Európai Unióból álló) kvartett alapelveinek elkötelezett Palesztin Hatóság megalakításában" - jelentette ki Jeanie Mamo, a Fehér Ház szóvivője.

Az Egyiptomban tartózkodó Blair úgy vélekedett, Mahmúd Abbász döntésével erős jelzést küldött azt bizonyítandó, hogy keresi az eszközöket a zsákutcába jutott békefolyamat újraindítására. Szerinte a palesztin elnök szombaton tartott beszéde azon új elkötelezettség jele, hogy felül akar emelkedni az akadályokon és a kihívásokon, biztosítani akarja, hogy semmi ne gátolja ezt a folyamatot. Blair rámutatott, hogy a közel-keleti békefolyamat rendkívül kritikus pillanatába lépett, és a palesztin elnök támogatásra szólította fel a nemzetek közösségét.

Blair, aki szombaton Törökországból érkezett Kairóba, megbeszélést folytatott Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel az izraeli-palesztin válságról, a libanoni, az iraki és a nyugat-szudáni dárfúri helyzetről, valamint az iráni nukleáris dossziéról. A tárgyalás tartalmáról nem szivárgott ki semmi, a titoktartást Blair szóvivője szerint az indokolja, hogy a kormányfő az egyiptomi elnök személyes véleményét kívánta hallani még azelőtt, hogy Izraelbe, onnan pedig a palesztin területekre utazna.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek