Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövő héten ül össze utoljára idén az Alkotmánybíróság

Utoljára ül össze az idén az Alkotmánybíróság (Ab), a testület hétfőn, illetve kedden a Gyurcsány-csomaggal kapcsolatos újabb beadványt vitatja meg.


Dátum: 2006-12-17 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:06.588279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alkotmánybírák teljes ülésen először foglalkoznak az elvárt társasági adó alkotmányosságát támadó indítványokkal. A beadványozók a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvények egyes bekezdéseit tartják alkotmányellenesnek.

A vonatkozó törvénymódosítást a nyáron fogadta el az Országgyűlés és az része az úgynevezett Gyurcsány-csomagnak.

Az úgynevezett Gyurcsány-csomagnak szinte valamennyi elemét megtámadták - mondta korábban az MTI-nek az Ab elnöke, Bihari Mihály. Az úgynevezett Gyurcsány-csomagot, amely összesen öt törvényt és törvénymódosítást, valamint egy kormányrendeletet tartalmaz, csaknem ötven indítványban támadták meg az elmúlt hónapokban.

Az Ab eddig nyolc határozatot hozott ebben a tárgykörben.

A testület korábban alkotmányellenesnek minősítette a házipénztáradóról szóló törvényt, valamint a 2006. évi központi költségvetés céltartalékának felhasználását szabályozó kormányrendelet egyik rendelkezését. Ugyanakkor alkotmányosnak találta a hitelintézeteket terhelő járadék, továbbá a nyugdíjas munkavállalókra vonatkozó személyi jövedelemadózás szabályait, valamint a cégtelefon magáncélú használatának adóztatását.

A közoktatási törvényt, a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló jogszabályt, valamint az áfatörvény módosítását támadó beadványok közül az első kettőben egy-egy rendelkezést megsemmisített a testület, de összességében nem állapított meg alkotmányellenességet a jogszabályokban.

Sereg András, az Ab sajtófőnökének korábban arról tájékoztatott, hogy huszonnégy határozattervezeten dolgoznak az alkotmánybírák.

Az Alkotmánybíróság jövő évi első teljes ülése várhatóan január 8-án lesz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek