Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közös ázsiai-amerikai energiabiztonsági stratégia

Az Egyesült Államok, valamint ázsiai nagyhatalmak - így Kína, India, Japán és Dél-Korea - a hétvégén közös energiabiztonsági stratégiában állapodtak meg: összehangolják energiakészleteiket, jobban védik energiaszállító tengeri útvonalaikat, az olaj és gáz mellett egyéb energiaforrásokat fejlesztenek közösen, illetve közös energiatakarékossági technológiákat dolgoznak ki - áll az öt állam pekingi közös nyilatkozatában, amely egynapos tárgyalást zárt le.


Dátum: 2006-12-17 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69705
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:08.175500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tanácskozás vendéglátója, a kínai nemzeti fejlesztési ésreformbizottság az ülésről így nyilatkozott: a korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy a nemzetközi együttműködések - így például a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) keretében - hasznára válnak a világpiacnak.

A konkrét vállalati együttműködések terén Kína és az Egyesült Államok megállapodást írt alá , amely a Westinghouse Electric Co. számára négy kínai atomerőmű megépítését teszi lehetővé, háttérbe szorítva francia és orosz versenytársakat.

Ugyanakkor a tanácskozáshoz kapcsolódva, a múlt héten a kínai Sinopec Corp., Ázsia legnagyobb olajfinomítója együttműködési megállapodást kötött az indiai állami Oil Corporationnel.

Kína, a világ második olajfogyasztója és harmadik olajimportőre nemrégiben jelentette be azt is, hogy tárgyalásokat akar kezdeni a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetével (OPEC) szárnyaló gazdaságának biztonságos olajellátásáról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek