A kormánypártokon múlik a Sportkórház sorsa
A Fidesz és a KDNP is módosító javaslatot terjeszt be hétfőn a kórháztörvény zárószavazása előtt annak érdekében, hogy Sportkórház továbbra is a jelenlegi formájában működjön - mondta Áder János vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-12-17 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69706
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:08.499677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyik javaslat szerint a Sportkórház negyvenedikként felkerülne a súlyponti intézmények listájára, miközben 100-zal növelnék az intézmény ágyainak számát.
A politikus által vázolt másik lehetőség azt célozza, hogy nem az Országgyűlés által már elfogadott ágyszámon változtatnak, hanem a közép-magyarországi régióban elosztható ágyak terhére biztosítanák a 100 fekvőhelyet a Sportkórház számára.
"Ez nem egy megoldhatatlan feladat" - mondta a képviselő, hangsúlyozva, hogy a régióban szétosztható mintegy 12600 ágy kevesebb mint 1 százalékáról van szó.
Ahhoz, hogy ezt a kormánypárti többség is belássa csupán "politikai akarat, belátás, és józan bölcsesség" kell - tette hozzá.
Áder János elmondta, hogy Bakonyi Tibor vezetésével szocialista képviselők is benyújtottak már módosító javaslatot a Sportkórház érdekében, ezt azonban nem sikerült elfogadtatniuk.
Őket és a kormánypárti frakciók sportvezetői tevékenységet folytató képviselőit is arra kérik, támogassák az ellenzéki javaslatot - mondta a politikus.
Az Országgyűlés alelnöke közlése szerint a kórház éves működési költsége mintegy másfél milliárd forintot tesz ki, ami fele annak, amit a Miniszterelnöki Hivatal propagandára költ.
Áder János szerint nem szabad kockáztatni ötven év tudását és a Kelet-Közép Európában egyedülálló fejlesztéseket, mintahogyan azt sem, hogy az elkövetkező világversenyeken ne szerepeljenek az eddigiekhez hasonló eredményekkel a magyar sportolók.
Áder János ezzel kapcsolatban felidézte több sportoló, így Cseh László úszó, Pálinger Katalin kézilabdázó és az orosz birkózó olimpiai bajnok, Alekszandr Karelin esetét, akik a Sportkórház orvosainak köszönhették gyors felépülésüket.
fidesz.hu