Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tízezrek tüntettek Putyin tekintélyuralmi rendszere mellett

Orosz fiatalok tízezreit vonultatta fel a Kreml-hű Nasi (Mieink) ifjúsági mozgalom egy moszkvai sugárúton annak érzékeltetésére, hogy Vlagyimir Putyin elnök tekintélyuralmi rendszerének hívei sokkal többen vannak, mint az ellenfelei, akiknek erejéből egy kétezres gyűlésre futotta.


Dátum: 2006-12-17 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:09.397236, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nasi vasárnapi akcióján Télapónak és (orosz mesebeli segítőjének) Hópelyhecskének öltözött fiatalok tízezrei árasztották el a Szaharov akadémikus sugárutat azzal a nemes jelszóval, hogy "visszaadják ünnepüket" a szovjet háborús veteránoknak a Moszkva alatti (egymilliós emberáldozatot követelő) honvédő csata 65. évfordulóján.

A húszezres moszkvai sereget 50 ezer vidéki résztvevő gyarapította, akiket nemcsak a környékbeli városokból szállítottak a derűs, táncos (direkt politikai lózungokat nélkülöző) demonstrációra, hanem Szentpétervárról, sőt Novoszibirszkből is.

A már szombaton is lezárt (kamionokkal eltorlaszolt) Szaharov sugárút másik részén bérelt autóbuszok százai várakoztak, amelyeken ezután a hazaszerető fiatalok veteránokat látogattak meg moszkvai kórházakban, illetve iskolákban, könyvtárakban, művelődési házakban találkoztak velük.

A Putyin tekintélyuralmi politikájával dacoló liberális és baloldali radikális csoportok szabadságfelhívása két és fél ezer embert vonzott szombaton a moszkvai Diadal térre, szinte félelmetes rendőri felügyelet alatt.

Mindamellett a Másik Oroszország egységmozgalom vezéralakjai, köztük Mihail Kaszjanov volt miniszterelnök és Garri Kaszparov polgárjogi harcossá lett egykori sakkvilágbajnok már azt is sikerként könyvelték el, hogy a Kreml összehangolt nyomása nem tudta teljesen meghiúsítani az "egyet nem értők" demonstrációját, amelyet a szabad parlamenti és elnökválasztások kivívását célzó egyéves megmozdulás-sorozat első lépésének szánnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek