KDNP: cél a további erősödés és a polgári oldal hatalomra segítése
A Kereszténydemokrata NéppáRt politikai célja, hogy tovább erősödjék és a következő országgyűlési választáson hatalomra segítse a polgári oldalt - mondta Semjén Zsolt, akit a párt országos nagyválasztmánya vasárnap újabb négy évre megválasztott a párt elnökévé.
Dátum: 2006-12-17 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:10.882447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A mi politikai célunk, hogy a következő választás után elmondhassuk, egy nyertes választásnak vagyunk a nyertesei. Ez kijelöli a KDNP kettős politikai célját, egyfelől a polgári oldalnak a győzelemre segítése, másfelől pedig a KDNP további erősödése és sajátos karakterének, politikai filozófiájának és programjának a kidomborítása" - fogalmazott Semjén Zsolt a nagyválasztmány ülését követő sajtótájékoztatón.
A pártelnök közölte: a nagyválasztmány legfontosabb politikai döntése az, hogy "minden tekintetben megerősítette a KDNP politikai irányvonalát, mind pártpolitikai vonatkozásában, mind a szövetségi politikában, mind pedig a program tekintetében.
A politikus bejelentette: az országos nagyválasztmány támogatta, hogy a KDNP az ország legsúlyosabb gondjában, a népesedéspolitikában parlamenti vitanapot kezdeményezzen februárban.
Mint elmondta, azt fogják javasolni, hogy az állampolgároknak legyen lehetősége választani a családi adózás vagy azőszja között. Hozzátette: ez az ösztönző eszköz Franciaországban megfordította a negatív népesedési folyamatokat.
Semjén Zsolt közölte: vasárnap a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) módosította alapszabályát és a jövőben a KDNP-t segítő kulturális szervezetként működik tovább. Az MKDSZ törölte alapszabályából azt, hogy politikai szervezet, tette hozzá magyarázatul, majd elmondta: így például olyan emberek - köztisztviselők és papok - is tagjai lehetnek a szervezetnek, akik nem tartozhatnak politikai párthoz.
A pártelnök szavai szerint az MKDSZ alapszabályának módosításával megteremtődött a KDNP egysége.
Személyi kérdésekről Semjén Zsolt elmondta: az új tisztségviselőket négy évre választották meg.
"Elsöprő többséggel megválasztott a KDNP választmánya a párt országos elnökének. Nem indult mellettem más jelölt" - mondta Semjén Zsolt, majd hozzátette: az országos választmány elnöke Latorcai János lett, míg a választmányi titkári posztot Soltész Miklós tölti be.
Semjén Zsolt közölte: az alelnökök közül Harrach Pétert kérte fel arra, hogy akadályoztatása esetén helyettesítse a tisztségben.
Az MKDSZ tisztújítása szerint Harrach Péter lett az MKDSZ elnöke. Az elnökség tagjai: Surján László, Rubovszky György, Latorcai János és Semjén Zsolt.
MTI - fidesz.hu