Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódnak az összetűzések a palesztinok között

Folytatódnak az összetűzések a palesztin fegyveresek között a Gázai övezetben a tűzszünet ellenére, hétfő hajnalban Mahmúd Abbász palesztin elnök gázai otthona előtt is voltak utcai harcok.


Dátum: 2006-12-18 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:12.995073, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Alig telt el néhány óra azután, hogy a különböző palesztin fegyveres csoportok - köztük a Hamász és a Fatah - vasárnap este megállapodásra jutottak arról: tűzszünetet kötnek, véget vetve a nap folyamán három halálos és több tucat sebesült áldozatot követelő belharcoknak, az egyezség ellenére este és hajnalban is folytatódtak az összetűzések, nevezetesen az övezet északi részén fekvő Dzsabalíjában, egy Fatah-parancsnok, illetve Abbász elnök gázai otthona előtt, és a gázai parlamenti épület előtt.

A fegyvernyugvást Ibrahim Abu Nadzsa, a palesztin fegyveres csoportokat tömörítő bizottság vezetője jelentette be, amit később megerősítettek a palesztin területeken kormányzó radikális iszlámista Hamász és fő vetélytársa, a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah képviselői is.

A Hamász egyik tisztségviselője elmondta: a palesztin csoportok megegyeztek arról is, hogy felújítják a nemzeti egységkormányról folytatott tárgyalásokat, visszavonják fegyvereseiket az utcákról, a biztonsági erők visszatérnek laktanyáikba, a fegyveres csoportok beszüntetik a minisztériumok elfoglalását és szabadon engedik túszaikat.

Száleh Zidan, egy kisebb palesztin mozgalom, a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért vezetője az al-Dzsazíra arab hírtévének úgy nyilatkozott, hogy az egyezség értelmében a fegyvernyugvás azonnal hatályba lép.

A tűzszüneti megállapodás előzménye, hogy már három halálos és mintegy harminc sebesült áldozatot követeltek a palesztin belharcok azóta, hogy Abbász szombaton bejelentette: előre hozott elnök- és parlamenti választások kiírását tervezi. A Hamász elutasította az elnök választási felhívását.

Izraelnek nem szabad beleavatkoznia a fegyveres palesztin belharcokba, mert semmi köze hozzájuk, és mert a beavatkozás csak olaj volna a tűzre - jelentette ki Simon Peresz izraeli kormányfőhelyettes a hadsereg rádiójának nyilatkozva. "Szeretnénk, ha a palesztinok békében élnének velünk, de meg kell várnunk, hogy a fegyveres csoportok mit határoznak" - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek