Irán egy "síita államot" hozott létre Irakon belül
Irán gyakorlatilag egy "síita államot" hozott létre Irakon belül, és ennek fegyveres csoportjait hadfelszereléssel látja el, továbbá anyagi támogatást nyújt szociális programok megvalósításához - áll abban a biztonsági elemzésben, amelyet a szaúdi kormány rendelt meg.
Dátum: 2006-12-18 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69723
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:13.577695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A negyvenoldalas dokumentumból a The Washington Times című amerikai lap hétfőn közölt részleteket. Ezek szerint az iráni hadsereg fegyvereket ad az iraki síita milíciáknak, és kiképzi őket. Az újság a jelentést idézve megírta, hogy az irániak olyan területeken lépnek fel hatékonyan, amelyeken az amerikaiak kudarcot vallottak.
A dokumentumot ez év márciusában terjesztették a rijádi kormány elé, de még nem hozták nyilvánosságra. Szó esik benne a szunnita felkelésről is, amelyet iraki törzsi vezetők állítása szerint a szaddámi rendszer egykori katonai parancsnokai és magas rangú katonatisztjei irányítanak.
A jelentés leszögezi, Szaúd-Arábiának különleges felelőssége van az iraki szunniták jólétének és biztonságának megteremtésében. Ezért a dokumentumban kezdeményezik, hogy a rijádi kormány egyrészt dolgozzon ki stratégiát a legrosszabb helyzetre, egy széles körű polgárháborúra felkészülve, másrészt ossza meg a jelentés tartalmát az Egyesült Államokkal.
MTI - fidesz.hu