Navracsics: Magyarország kettészakadásának az éve lesz 2007
Gyurcsány Ferenc tettei nem válnak Magyarország javára, mert azok az ország kettészakadását segítik elő. Egyebek között így indokolta Navracsics Tibor, miért tekintik az ellenzéki pártok Gyurcsány Ferencet a magyar politika nem kívánatos személyének.
Dátum: 2006-12-18 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:23.890064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Navracsics Tibor, aki a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagált kedden, Gyurcsány Ferenccel szemben úgy látja, hogy van párbeszéd a kormány és az ellenzék között.
Mint hangsúlyozta: a Fidesz és a KDNP csupán a kormányfői konzultációt kerüli, mégpedig azért, mert a miniszterelnök nemkívánatos személy a magyar politikában, és mert lehet, hogy jók a szándékai, "de ügyetlen és rosszul teszi, amit tesz".
A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc, aki "időről időre utólag beszámol, hogy hazudott az azt megelőző időszakban" most éppen azt magyarázza, hogy neki tisztességesek a szándékai csak mindig elront valamit.
A politikus szerint a kormányzó erők Gyurcsány Ferenc személyében rossz miniszterelnököt választottak maguknak, amit igazol az is, hogy az általa bevezetett megszorító intézkedések következtében 2007 a leszakadás költségvetése és az ország ketté szakadásának éve lesz.
Navracsics Tibor úgy véli, hogy az idén megvalósult és a jövőre várható kormányzati politika "az elmúlt 16 év legigazságtalanabb kormányzati politikája", aminek következtében "pontosan azok járnak a legrosszabbul, akiknek segítség kellene".
Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a Gyurcsány-csomag évente 50-60 ezer forintot vesz el minden magyar családtól.
Szót ejtett arról is, hogy a hátrányos helyzetű kistérségek felzárkóztatására 3 milliárd forinttal, míg a romák integrációjára 1 milliárd forinttal jut kevesebb jövőre.
"Nagyon-nagy a veszélye, hogy Magyarrszág kettészakad jövőre. Ez nem stabilizáció, ez egy igazságtalan kormányzati politika" - fogalmazott a politikus hozzátéve, hogy enyhítheti ennek súlyát, ha olyan miniszterelnöke lenne az országnak, aki a következményekkel őszintén szembe néz.
fidesz.hu