A szakmát félemlíti meg a kormány
Az egészségügyi reformot inkább visszafejlesztésnek, visszavágásnak, csonkításnak lehetne nevezni. A Fidesz a reform visszavonására kérte a kormánypártokat.
Dátum: 2006-12-18 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:25.071519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Néhány nap múlva - ha továbbra is úgy akarják - megszületik az úgynevezett "egészségügyi reform" első szakaszának utolsó törvénye; Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről. Mi helyesebbnek gondoljuk az egész törvényhozást inkább visszafejlesztés, visszavágás, csonkítás szavakkal illetni - hangsúlyozta interpellációjában Mikola István. A Fidesz szakpolitikusa így folytatta: Önök a gyógyszerforgalmazás liberalizálásával tönkre tesznek több ezer szakmai kézben lévő gyógyszertári kisvállalkozást, tudatosan lebontják a nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan érvényesülő gyógyszerbiztonsági rendszert. Mindezt teszik azért - mutatott rá -, hogy a kormány-közeli tőketulajdonosokat minél gyorsabban és minél olcsóbban vezethessék be a gyógyszerforgalmazás piacára. Majd koncként odavetik nekik a lakosság bizalmát élvező patikákat.
"Önök megszüntetik az orvosok, gyógyszerészek, ápolók kötelező kamarai tagságát, ezzel szétzilálják a hivatásrendi köztestületeket. Az intézkedés mögött nyilvánvalóan az a szándék húzódik meg, hogy az egészségügy átalakítását és a pénzkivonást szakmai ellenállás nélkül lehessen végigvinni és az Önökhöz közel álló új egészségügyi vállalkozásokat - szakmai és etikai ügyekben - a kamarák ne felügyelhessék" - jelentette ki a polgári-kormány egészségügyi minisztere, kiemelve: megfélemlítik a szakmát, politikai bosszút állnak, nehogy az orvosok, gyógyszerészek még egyszer kiálljanak betegeikért és önmagukért.
És aztán jött a vizitdíj - és talán megy is! Hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a kormányzat által eredetileg megjelölt két célt - miszerint a hálapénz visszaszorítására és az ún. indokolatlan orvoshoz fordulás megfékezésére szolgál - nem hivatott beteljesíteni. Mára a négymillió mentességgel, a krónikus betegek fizetés alóli felmentésével a rendszer fellazult. Az egészet most már vissza lehet vonni. Ez már nem fog fájni - szögezte le.
Mikola megjegyezte azt is, hogy folyik a "csíki-csuki", 50 kiemelt kórház, majd talán 47, 43, 31. Most pedig éppen 39. Körzővel, vonalzóval, íróasztal mellől tervezett karikákban. Bezárásra ítélt kórházak, szamizdat-listái" az újságokban, aggodalmak Orosházától Mosonmagyaróvárig. Nagy intézmények bezárása, szétzilálása (egyetemek megcsonkítása, Rókus Kórház, Svábhegyi Gyermekgyógyintézet, Országos Gyógyintézeti Központ - Szabolcs-utcai kórház, - talán az új kormányzati negyed áldozatául esik -, amerikai úti ideggyógyászat és folytathatnám...) Ingatlanspekulációra utaló jelek mindenfelé. A magyar emberek adójából, pénzéből, téglajegyeiből összehordott, felépített egészségügyi közvagyont mára soha nem látott veszély fenyegeti.
Reform társadalmi támogatás nélkül, a pénzügyi források konvergencia program diktálta elvonása közepette? Amit Önök, és az Önökhöz közel álló oligarchák diktálnak? Kérem most így az esztendő végén, Advent, a várakozás idején legalább egyszer adjon érdemi választ a kérdéseinkre - fejezte be interpellációját Mikola István.
Molnár Lajos miniszter válaszában úgy vélekedett az egészségügyi reformnak el kell jönnie. Úgy vélte, igény van rá. Arra kérte Mikola István, hogy támogassa ő is a reformot.
Mikola viszontválaszában sajnálatát fejezte ki, hogy a kormánynak továbbra sincsen önkritikája, és arra kérte Molnár Lajost, hogy hagyja abba azt a rombolást, mely a betegek életébe kerülhet. "Az önök reformja ide vezet" - mutatott rá. A Fidesz képviselője nem fogadta el Molnár válaszát, a parlament igen.
fidesz.hu