Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Győri Keksz: határidő nélkül folynak az egyeztetések

A Danone csoporthoz tartozó Győri Keksz Kft.-ben a munkaadók és az érdekképviselet között határidő nélkül folytatódnak az egyeztetések a kekszgyártás Győrből Székesfehérvárra történő áthelyezéséről - tájékoztatta a cég kommunikációs ügynökségének képviselője az MTI-t hétfőn.


Dátum: 2006-12-18 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:26.571639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A november végén megkezdett tárgyalásokat eredetileg december 15-ig kellett volna befejezni, de a szakszervezet kérésére a határidőt eltörölték. A tárgyalások várhatóan januárban fejeződnek be.

A Győri Keksz Kft. keksztermékeinek 70 százalékát jelenleg a székesfehérvári telephelyen gyártják, és a tervek szerint a többi termelését Győrből a székesfehérvári üzembe vinnék át. Győrben továbbra is a cukorkákat gyártanák.

Az MTI információi szerint miután az áttelepítésről egyelőre nincs döntés, nem dőlt el az sem, hogy lesznek-e elbocsátások, és ha igen, milyen mértékű, mivel ez attól is függ, hogy hány munkavállaló vállalná a munkát Székesfehérváron.

Nagypál Judit, a Győri Keksz HR igazgatója korábban újságíróknak azt mondta: "Semmilyen termék megszüntetésről, vagy a gyár bezárásáról nem született terv".

A Győri Keksz Kft. idei várható árbevételét Szántó Dániel még nem tudta megmondani. A korábbi információk szerint tavaly a cég 12,51 milliárd forint árbevételt ért el, félmillió forinttal többet az előző évinél, de profitadatokat nem közöltek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek