Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nehéz a hazugságról leszokni?

"Nehéz a hazugságról leszokni?" címmel nyújtott be interpellációt Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez Pánczél Károly.


Dátum: 2006-12-18 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:27.433607, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Őrizni kell az iskolát, és utat nyitni a tehetség felemelkedésének... Nem várunk tovább" - idézett egy gondolatot a kormányprogram forradalmi kiáltványba illő szövegeiből a képviselő. Hozzátette: nem is vártak, hiszen türelmi időt szabva megvonják a 8 osztálynál kevesebbel működő iskolák önállósághoz való jogát. A konvergenciaprogramban kilátásba helyezték az iskolahálózat szűkítését, az elkövetkező években pedig pénzügyileg gatyára vetkőztetik az iskolákat és az iskolafenntartókat is - mondta a politikus. Példaként említette, hogy míg idén minden általános iskola elsős diákja után 204 ezer forintot igényelhetett, a 2007/2008-as tanévtől egy ilyen diák normatív támogatása mindössze 145.700 forintot tesz majd ki. Mint arra felhívta a figyelmet, a legnagyobb mértékű elvonás alsó tagozaton lesz, de valamennyi évfolyamon radikálisan csökkenni fog a központi hozzájárulás. "Egy négy évfolyamos, minden évfolyamon átlagos létszámmal működő iskola a következő tanévben 2,6 millió forinttal, egy nyolc évfolyamos átlagos létszámmal működő iskola 3,3 millió forinttal kap kevesebbet a következő tanévben. Ez 15, illetve 10 százalékos csökkenést jelent" - jegyezte meg.

Amennyiben pedig már valamennyi évfolyamon az új, magasabb átlaglétszámok lennének érvényesek, úgy a csökkenés még drámaibb, nominálisan 20-25 százalékos, reálértéken 30 százalékot meghaladó mértékű - húzta alá Pánczél Károly. "Ráadásként ha egy ilyen iskola egy kisebb településen működik, a vesztesége akár meg is duplázódhat, hiszen szeptembertől megszűnik a kistelepülési intézmények kiegészítő támogatása, a bejáró és a társulási normatíva is" - jegyezte meg.

Mint fogalmazott, könnyű belátni, hogy ilyen körülmények között a falusi és városi iskolák egyaránt veszélybe kerülnek. A falusi iskolák nemhogy önállóan nem működhetnek, de még azt is kötelezően előírják számukra, kivel társuljanak, ha legalább a kiegészítő támogatást szeretnék megtartani. Felidézte a kisebbségi jogok országgyűlési biztosát aki elmondta: "amennyiben ugyanis a helyi önkormányzatok feladataihoz kapcsolódó állami támogatások úgy alakulnak, hogy a kistérségi társulásba be nem kapcsolódó önkormányzatok feladatellátása de facto lehetetlenné válik, felmerülhet a helyi önkormányzatok feladatarányos állami támogatáshoz, illetve szabad táruláshoz fűződő alapjogainak sérelme."

Pánczél Károly a következő kérdéseket intézte Hiller Istvánhoz:

1. Valóban ennyire becsaphatónak nézik a tanárokat? Hiszen egyértelmű, hogy a "reform"-nak hazudott új finanszírozási modell is fejkvóta alapú.

2. Alkotmányosnak tartja-e Ön, hogy pénzügyi eszközökkel kényszerítik ki azt, amit puszta törvényi előírásokkal alkotmányellenes volt ?

3. Elfogadhatónak tartja-e Ön, hogy az elkövetkező években az oktatásból ilyen jelentős forráskivonás történjék?

Hiller István válaszában a demográfiai folyamatra hivatkozott: 25 év alatt a majdnem egymillió 120 ezerről 845 ezerre csökkent az általános iskolások száma, 2010-ben pedig ez újabb 90 ezerrel lesz kevesebb. A miniszter szerint ez jelentősen befolyásolja az oktatás jövőjét, ehhez kell igazítani a struktúrát. Elmondása szerint a legfőbb céljuk, hogy az esélykülönbséget folyamatosan csökkentsék. Jövőre átfogó vitát, nyilvános párbeszédet kezdeményeznek az oktatási kérdésekben - jelentette be a miniszter.

Pánczél Károly viszontválaszában úgy fogalmazott, hogy a miniszter mondhatta volna egyszerűen azt is, hogy "igen, reformnak hazudjuk a megszorításokat és hatalmas pénzeket vonunk ki a közoktatásból, különösen az alsó tagozatok esetében." Nem egyedi ez, fogalmazott, hogy ilyen hazugságokkal bombázzák mind a parlamentet, mind az embereket. Utalt rá, hogy a kormánypártok ígértek már olyanokat, hogy nem lesz tandíj, hogy a diákok ingyen fognak utazni az iskola és a lakóhelyük között, hogy a cél, minden gyerek a lakóhelyén járhasson óvodába, vagy olyan ígéretet is hallottunk, hogy 25 százalékos bérmegállapodásról kezdenek tárgyalást, ám ehhez képest nulla százalékos a közalkalmazotti béremelés. Úgy látszik, tényleg nehéz a hazugságról leszokni - jegyezte meg Pánczél Károly, majd hozzátette, a miniszteri választ nem fogadja el. Az Országgyűlés kormánypárti többsége azonban elfogadta azt.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek