Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tüntetés az esztergomi kórházért

A Komárom-Esztergom megyei 5. választókerület fideszesei és szimpatizánsai a kórháztörvény végszavazásával egyidőben tüntettek Dorogon.


Dátum: 2006-12-18 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:27.719444, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kerület MSzP-s képviselője, dr. Tittmann János dorogi polgármester hivatala előtt tartott demonstráción tiltakoztak a 2007-es megszorító költségvetés ellen, és követelték a helyi MSzP-s képviselőktől, Tittmanntól és Winkfein Csabától, hogy a kórháztörvényre adott "nem" szavazatukkal álljanak ki az esztergomi Vaszary Kolos Kórházért.

Mint ismeretes, a Vaszary a kiemelt kórházak első, ötven intézményt felsoroló listáján rajta volt, ám a megye egyharmadát és a határon túli, szlovákiai területet is ellátó kórház végül lekerült a listáról. A Vaszary Kolos Kórházat Esztergom önkormányzata néhány éve vette át a megyétől, szívós munkával és jelentős városi pénzekből konszolidálta a kis híján csődbe ment intézményt. Mint Meggyes Tamás fideszes képviselő, esztergomi polgármester fogalmazott, a törvényre adott "igen"-vokssal Tittmann és Winkfein, valamint a szocialista-szabaddemokrata koalíció tucatnyi ember többévnyi küzdelmének eredményét teszi tönkre, veszélybe sodorva az ellátást a megye keleti harmadában.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek