Basescu bűnös és törvénytelen rendszerként ítélte el a kommunizmust
Román képviselők és állampolgárok harsány tiltakozása közepette ítélte el "bűnös és törvénytelen rendszerként" hétfőn a romániai kommunizmust Traian Basescu román államfő a bukaresti parlamentben.
Dátum: 2006-12-18 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:29.265717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Főként a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) honatyái, illetve a román parlament ünnepi ülésszakán részt vevő állampolgárok kisebbséget alkotó csoportjának füttykoncertje és hurrogása miatt keletkezett hatalmas hangzavarban volt kénytelen elmondani beszédét a román államfő.
Felszólalását arra a több mint hatszázoldalas tanulmányra építette, amelyet az Egyesült Államokban oktató Vladimir Tismaneanu román történész által vezetett, kutatókból álló bizottság készített az államfő megbízásából.
Basescut már államfői mandátumának első évében, 2005-ben felkérte a román civil társadalom egy része, hogy ítélje el az 1945 és 1989 közötti romániai kommunizmust. Az államfő azonban akkor kijelentette, hogy ezt csak egy tudományos jelentés alapján hajlandó megtenni. Az ő megbízásából jött létre a Tismaneanu-bizottság, amely 2006 áprilisában kezdte el munkáját.
Basescu kijelentését, miszerint Románia államfőjeként "határozottan és egyértelműen" elítéli a romániai kommunista rendszert, felállva, hosszan tapsolva fogadta a törvényhozók többsége. Basescu leszögezte: a román állam ezáltal az akkori rendszer eszközeit, főleg a Román Kommunista Pártot és a kommunista hatalmat kiszolgáló Securitate titkosszolgálatot ítélte el.
A román állam nevében sajnálatát és együttérzését fejezte ki a kommunista diktatúra áldozataival szemben, és bocsánatot kért mindazoktól, akiknek a sorsát tönkretették a rendszer túlkapásai. Az áldozatok között Márton Áron, egykori római katolikus püspök nevét is megemlítette.
A rendszer legfőbb bűnei közé sorolta egyebek között a nemzeti érdek feladását a Szovjetunióval szemben, a jogállamiság és a pluralizmus megsemmisítését, valamint a történelmi pártok tönkretételét. Basescu megállapította, hogy az osztályharc nevében társadalmi rétegeket semmisítettek meg azzal, hogy több száz embert bebörtönöztek, deportáltak és kényszermunkára ítéltek. Közölte: a jelentés készítői 500 ezer és kétmillió közöttire becsülik a kommunizmus áldozatainak számát.
Basescu a rendszer elítélésének indoklásaként említést tett a nemzeti, vallási, kulturális és szexuális kisebbségek üldözéséről, és a görögkatolikus egyház megszüntetéséről is. Megemlékezett azokról a parasztokról, akiket a kollektivizálással szembeni ellenszegülésük miatt deportáltak kényszermunkára.
Az etnikai megtorlások kapcsán említést tett a zsidók és németek elűzéséről, és arról, hogy e két kisebbség tagjait a román állam pénzért adta el.
Az államfői beszéd a kommunista hatalom "katasztrofális demográfiai politikájára" is kiterjedt, emellett Basescu elítélte a lakosság kiéheztetését és nyomorba süllyesztését.
MTI - fidesz.hu