Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százezret ér a szocialista lelkiismeret

Összesen 370 ezer forintot kell befizetnie az MSZP-frakció kasszájába annak az öt szocialista képviselőnek, akik igennel szavaztak novemberben egy, a nyugdíjtörvényhez benyújtott ellenzéki módosító indítványra.


Dátum: 2006-12-19 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:31.874831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jánosi György és Suchman Tamás 100-100 ezer forintos, Kiss Ferenc 70 ezer forintos, Takács István és Gazda László pedig 50-50 ezer forintos büntetést kapott. - Lelkiismeretem szerint szavaztam igennel - nyilatkozta lapunknak Jánosi György, aki azonban egyebekkel nem kívánta kommentálni a pénzbírságot. Úgy tudjuk, a frakcióban azok kapták a legnagyobb büntetést, akik elismerték, hogy tudatosan támogatták az ellenzéki módosító indítványt. Azok, akik arra hivatkoztak, hogy tévedésből nyomtak rossz gombot, kevesebb pénzzel úszták meg a történetet.

Göndör István frakcióvezető-helyettes elmondta, az etikai bizottság döntése ellen nem lehet fellebbezni. A novemberi voksoláson majdnem az egész SZDSZ-frakció is felsorakozott az ellenzéki javaslat mögé, az ugyanis szó szerint egyezett Béki Gabriella (SZDSZ) visszavont indítványával. Koalíciós súrlódáshoz vezetett, hogy Kóka János gazdasági miniszter is a kormánnyal szemben foglalt állást. A módosító indítványról így is szavazategyenlőség alakult ki, végül az ülést vezető Világosi Gábor (SZDSZ) szavazata döntött az ellenzéki indítvány javára.

Török László, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek