Összecsukták a beragadt napelemet a Discovery űrhajósai
Sikerült összecsuknia a Nemzetközi Űrállomás (ISS) egyik beragadt napelemtábláját hétfői űrsétáján a Discovery amerikai űrrepülőgép legénységének, megoldva ezzel a küldetésük során támadt egyetlen bonyodalmat.
Dátum: 2006-12-19 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:32.435017, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A napelemtáblát múlt szombaton kellett volna összecsukniuk az űrhajósoknak, hogy egy másik, hatékonyabb napakkumulátort helyezhessenek el a 350 kilométeres magasságban keringő ISS-en. Idő hiányában azonban nem tudták befejezni a feladatot, mert a harmónikaszerű szerkezet szorítógyűrűi beragadtak, ezért a tábla nem húzódott össze kielégítő mértékig.
Robert Curbeam amerikai és Christer Fuglesang svéd űrhajósnak hétfői űrsétáján végül sikerült összecsuknia a szerkezetet. A művelet elvégzése öt órába telt, de az ötödik óra végén a napelemtábla végre az ISS tárolójába került. Az összecsukott napelemet az ISS egy másik pontjára helyezik át, helyet adva az új napelemeknek, amelyek állandó forgómozgást végezve - celláikat mindig a Nap felé fordítva - a legnagyobb hatékonysággal "nyelik el" a napsugarakat.
Ez volt a Discovery mostani legénységének negyedik űrsétája. Curbeam egyben új csúcsot állított fel: ő az első asztronauta, aki négy űrsétával dicsekedhet egyetlen űrrepülés alatt.
A Discovery legénysége a napelemtábla összecsukása körüli bonyodalmak miatt az eredetileg tervezettnél egy nappal később, pénteken tér majd vissza a Földre.
MTI - fidesz.hu