Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Vállalkozók Pártja kiáll az árfolyam-politika mellett

A Vállalkozók Pártja kiáll a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi árfolyam-politikája és az erős forint mellett - tájékoztatta a párt közleményben, a hétvégi elnökségi ülésen hozott döntésről.


Dátum: 2002-12-09 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:26.085814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Császár Antal, a párt elnöke közleményében leszögezi: érthető, hogy a döntően exportra termelő nagyvállalkozók szemében szálka a stabil forint, a magas infláció esetében ugyanis számukra olcsóbb a magyar munkaerő, beleértve a beszállítóként működő kisvállalkozókat is.

- Az uniós csatlakozáshoz viszont erős forintra van szükség, ezért nem érdemes az ország belépési esélyeit rontani - olvasható a dokumentumban.

Császár Antal szerint emellett a kisvállalkozásoknak és a bérből élőknek is jó az erős forint és a csökkenő infláció.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek