Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A palesztin szervezetek elengedték foglyaikat

Visszanyerte szabadságát a Hamász és a Fatah palesztin mozgalom fegyveresei által hétfőn a Gázai övezetben túszul ejtett tucatnyi személy - közölték a két szervezet képviselői.


Dátum: 2006-12-19 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:33.578264, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tájékoztatásuk szerint a két rivális mozgalom, a palesztin területeken kormányzó radikális iszlámista Hamász, illetve a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah hétfő este közvetítők segítségével engedte szabadon túszait.

A források szerint nyolc Fatah-aktivista, valamint négy - más közlés szerint öt - Hamász-tag nyerte vissza ily módon szabadságát.

A Hamász fegyveresei foglyul ejtették Szufián Abu Zaida Fatah-vezetőt, volt palesztin államminisztert is, akit Háled Mesaalnak, a Hamász száműzetésben élő politikai vezetőjének a közbenjárására egy órával később azonban elengedtek. A túszejtés előtt a két rivális szervezet fegyveresei összecsaptak, aminek következtében a Fatah egyik tagja életét vesztette.

A Hamász és a Fatah aktivistái annak ellenére tűztek össze, hogy a palesztin fegyveres csoportok vasárnap este tűzszüneti megállapodást kötöttek. Az ellenségeskedés a Fatah-aktivista halála mellett tizenhárom sebesült áldozatot követelt hétfőn a Gázai övezetben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek