A Pentagon elismerte az iraki helyzet rosszabbodását
Tovább romlott a helyzet Irakban augusztus közepe és november közepe között: a támadások száma 22 százalékkal növekedett az említett időszakban az előző negyedévhez képest - ismerte el az amerikai védelmi minisztérium jelentésében.
Dátum: 2006-12-19 08:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:17:35.023537, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai törvényhozás számára készített, hétfőn Washingtonban nyilvánosságra hozott jelentésben a Pentagon megjegyezte: a támadások negyedéves számának időszakos növekedésében az is szerepet játszott, hogy a muzulmán böjti hónap, a ramadán idején tetőfokára hágott az erőszak.
A védelmi tárca szerint az arab országban továbbra is az amerikai vezetésű koalíciós erők a támadások fő célpontjai, ellenük követték el az összes ilyen akció 68 százalékát. A támadások valamivel több, mint felét (54 százaléka) mindössze két iraki tartományban, Bagdad és Anbár tartományokban hajtották végre.
A támadó jellegű fegyveres akciók elsősorban az irakiak közül szedik áldozataikat, a civil halálos és sebesült áldozatok száma 2 százalékkal növekedett a vizsgált időszakban. A Pentagon ennek kapcsán megjegyezte, hogy a polgári lakosság elleni támadások mindazonáltal elszigeteltek maradtak. Az úgynevezett szunnita háromszögön kívül az irakiak "több mint 90 százaléka" nagy biztonságban érzi magát - hangoztatta a tárca.
A védelmi minisztérium elismerte azt is, hogy az iraki nemzeti megbékélés folyamatában vajmi kevés előrelépés történt, a felekezeti indíttatású erőszakos cselekmények száma a vallási és törzsi vezetők találkozói ellenére is egyértelműen emelkedett. Az iraki biztonsági helyzetre jelenleg a Mahdi Hadserege - a Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónokhoz hű milícia - van a legrosszabb hatással; az al-Kaida terrorhálózat iraki szárnya helyett immár a síita milícia a felekezetközi erőszak legveszélyesebb motorja az arab országban.
MTI - fidesz.hu