Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Politikai válságot okozhat az EU-csatlakozás Lengyelországban

Az EU bővítése után Lengyelország veheti át Görögország szerepét a szervezetben, ami akár politikai válságot is előidézhet - írta hétfőn a Financial Times.


Dátum: 2002-12-09 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6400
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:26.380108, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A brit gazdasági lap kontinentális kiadásában közölt elemzés szerint a lengyelek szeme előtt Írország és Spanyolország példája lebeg, amelyek igen nagy hasznot húztak az EU-tagságból. De ha a jelenlegi irányzatok folytatódnak, Lengyelország csatlakozása inkább Görögországéra fog emlékeztetni.

Görögország a rossz pénzügypolitika, a korrupció és a politikai klientúra rendszere miatt elvesztegette tagsága első néhány évét. Lengyelországban az állami és a regionális közigazgatás - a majdani uniós segélyek első számú kezelője - gyenge és létszámhiánnyal küszködik. Az igazságszolgáltatási rendszer jelenlegi állapotában pedig évekbe telik, amíg egy ügy bíróság elé kerül.

A lap szerint Lengyelország még el sem kezdte az államháztartásnak a csatlakozáshoz szükséges reformját. Egész ágazatok - köztük az energiaszolgáltatás és az acélipar - maradtak ki a szerkezetátalakításból, és váltak sebezhetővé a versenyhelyzetből adódó esetleges megrázkódtatásokkal szemben. Ha viszont az ilyen problémák miatt nehézkessé válik Lengyelország uniós beilleszkedése, az az EU-bővítés folytatását - Bulgária, Románia, majd Törökország felvételét - is hátráltathatja, illetve a szervezet egészének a gazdasági versenyképességét ronthatja.

Az EU jóelőre érzékelte ezeket a problémákat, és igyekezett bebiztosítani magát. A jobboldali holland kormány ösztönzésére "védzáradékokat" fog beépíteni a csatlakozási szerződésbe, amelyek lehetőséget adnak az új tagországok uniós kiváltságainak felfüggesztésére, ha az egységes belső piac bizonyos területein megszegik a szabályokat.

A felkészültség alacsony szintje azonban magának Lengyelországnak okozhatja a legtöbb kárt - jegyzi meg a lap, emlékeztetve arra, hogy többmilliárd eurónyi mezőgazdasági és regionális fejlesztési pénzek forognak kockán. Ezeket Lengyelország csak akkor tudja majd felhasználni, ha életképes programokat készít, és hozzájuk tudja tenni a finanszírozás rá jutó részét. Mivel a beilleszkedés első időszaka aligha lesz sima, általánossá válhat az unióból való kiábrándultság érzése, aminek viszont könnyen lehetnek kellemetlen politikai következményei - jósolja a lap, utalva arra, hogy már másfél évvel a csatlakozás tervezett időpontja előtt egyre hangosabban hallatják hangjukat az euroszkeptikusok és a nyíltan EU-ellenes politikai erők.

Egyes közgazdászok már 2004-re politikai válságot jósolnak. A lengyel kormánynak akkor politikailag kényes költségvetési megszorító intézkedéseket kellene bevezetnie, vagy éppen ellenkezőleg, lazítania kellene a költségvetésen, ami viszont gazdaságilag kockázatos. A parlamentben képviselt két EU-ellenes párt, a baloldali demagóg Önvédelem és a szélsőségesen nacionalista Lengyel Családok Ligája minden bizonnyal megpróbálja majd kiaknázni ezt a helyzetet. A lengyel Európa-pártiak és az ideges eurokraták számára az lenne a lehető legrosszabb eshetőség, ha e pártok valamelyike kormányra kerülne a 2005-ös választásokon, ha ugyan nem hamarabb - írta a Financial Times.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek