Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négy gyanúsítottja van a bálázott szemétnek

Legalább négy gyanúsítottja van a Németországból származó bálázott szemét illegális elhelyezése miatt hulladékgazdálkodás megsértése bűntett miatt indított nyomozásnak, de még kedden további három személy gyanúsítására kerülhet sor - közölte az MTI-vel kedden a rendőrség.


Dátum: 2006-12-19 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:18:42.265844, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A keddi kihallgatások után tudjuk a négy gyanúsítotton kívül a további gyanúsítottak számáp véglegesíteni - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Mihályné Bornemisza Eleonóra hozzátette: folyamatosan tartanak a kihallgatások, szembesítések, és rövid időn belül az ügyben érintett gazdasági társaságot is megneveznek.

A rendőrség azoknak a telephelyeknek és külterületi ingatlanoknak a tulajdonosait hallgatja ki, ahol eddig Németországból származó bálás szemetet találtak.

Lakossági bejelentés alapján december első napjaiban szerzett arról tudomást a kiskunmajsai önkormányzat, hogy a város határában található egykori szovjet laktanya egyik hangárjában 144 bála, Németországból származó vegyes háztartási hulladék van lerakva.

Dósai Imre, a település polgármestere december 13-án az MTI-nek elmondta, hogy egy kamion érkezéséről is névtelen bejelentést kapott, ezért azt sikerült "tetten érni", mielőtt lerakta volna rakományát. Az osztrák rendszámú kamion, a fuvarlevél szerint Németországból érkezett. A kamiont és rakományát a rendőrség lefoglalta, majd másnap visszaindította rakományával együtt Ausztriába.

Az MTI-nek már december 13-án Kiskunmajsán egy neve elhallgatását kérő személy elmondta, hogy az illegális szemétbehozatal mögött egy kunbajai cég van, mely a település polgármesterének családjához köthető.

Az információt megerősíti, hogy a Bács-Kiskun megyében eddig felfedezett, közel 3.000 bála döntő hányadát, több mint 2.000 bálát Kunbaján fedezték fel. Kunbaján kívül eddig Kiskunmajsán, Jászszentlászlón, Kecskeméten, Kerekegyházán és Pirtón találtak Németországból származó bálázott hulladékot a települések környékén, de több hulladéklerakóban is felfedeztek az utóbbi időben odaszállított és szétterített bálát.

A hatóságok által eddig még meg nem erősített információ szerint, a bálás szemét "megrendelője" a Szinkron 99 Kft., mely a cégbejegyzés szerint Halász Istvánné az ügyvezetője.

Az MTI kedden megpróbálta elérni Halász Istvánt, Kunbaja polgármesterét, de a település hivatalában nem tudták kapcsolni, mobilszámát pedig nem mondták meg.

Halász István (független) 2002-ig két cikluson át volt Kunbaja polgármestere. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2003 júniusában jogerősen egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte vámbűncselekmény miatt. Halász Istvánt azért találta bűnösnek a bíróság, mert évekkel korábban jelentős mennyiségű üzemanyagot hozott be az országba, amit fiktív számlák segítségével érték alatt vámoltatott el, s ezzel vámbűncselekményt követett el.

A börtönbüntetését letöltött férfit az októberi önkormányzati választáson ismét a település polgármesterévé választották.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek