Szaúd-Arábia cáfolja, hogy a szunniták mellé állna az iraki háborúskodásban
Nem áll egyik oldalra sem Szaúd-Arábia az Irakban folyó vallási háborúskodásban - szögezte le kedden az ország külügyminisztere, cáfolván bizonyos amerikai sajtóértesüléseket.
Dátum: 2006-12-19 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:18:44.870553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az iraki válság kezdete óta hangoztatjuk, hogy a királyság egyenlő távolságot fog tartani az iraki csoportoktól, és nem állítja be magát egyik csoport vagy hitágazat őrzőjének szerepébe sem" - jelentette ki rijádi sajtótájékoztatóján Szaúd el-Fejszál külügyminiszter.
Nyilatkozatának előzménye, hogy a The New York Times meg nem nevezett amerikai tisztségviselőkre és arab diplomatákra hivatkozva azt írta, hogy Rijád "mindaddig" nem segíti a szunnita felkelőket, amíg az amerikai erők Irakban vannak.
"Mi együttműködünk mindenkivel, aki egységes, független, szuverén Irakot akar. Reméljük, hogy minden iraki állampolgár egyenlő jogokat és kötelezettségeket élvez a törvények szellemében" - mondta a külügyminiszter.
A szunniták és a síiták háborúskodása Irakban általános polgárháborúval fenyeget, és Szaúd-Arábia attól tart, hogy ez átcsaphat a határain. Az olajkirályságban síita kisebbség él, a szunnita többségből pedig sokan átmentek Irakba harcolni a bagdadi kormány és a szövetségesek ellen.
MTI - fidesz.hu