Veres a 10 százalékos hiánynak örül
Az államháztartás eredményszemléletű (ESAÍ95) GDP arányos hiánya a korábban közölt 10,1 százalékkal szemben 10 százaléknál kisebb lesz 2006-ban - mondta Veres János pénzügyminiszter kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Dátum: 2006-12-19 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69831
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:18:45.819281, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pénzügyminiszter közölte: az idei pénzforgalmi szemléletűvárható hiány - önkormányzatok nélkül - 2.041 milliárd forint lesz, ami a GDP 8,8 százaléka, 15 milliárddal kisebb a korábbi prognózisnál. Ebből az említett 415 milliárd forint összegű autópálya hitel 1,8 százalékot tesz ki.
Az önkormányzatok várható hiánya 2006-ban a GDP 0,7 százaléka lesz, így a pénzforgalmi hiány GDP arányosan 9,5 százalékra emelkedik - tette hozzá Veres János.
A költségvetési intézményeknél rögzített maradványérték a tavaly év végi 520 milliárd forintról 2006 végére várhatóan 350 milliárd forintra csökken - válaszolta egy kérdésre a pénzügyminiszter.
Novemberben a tervezett 230,4 milliárd forinttal szemben az államháztartás - önkormányzatok nélkül számított - pénzforgalmi hiánya 191,5 milliárd forint volt - jelentette ki a pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy a 40 milliárdos különbségből 24 milliárd forint adó és járuléktöbbletből, 15 milliárd pedig a kiadások elmaradásból származott. Az első 11 havi összesített hiány 1.701,1 milliárd forint volt, ami a GDP 7,3 százaléka.
A decemberi várható pénzforgalmi deficit 340 milliárd forint - tette hozzá.
Veres János elmondta: a kedvező pénzügyi folyamatok lehetővé teszik, hogy a tervezettnél több autópálya adósságot vállaljon át a költségvetés.
Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy november-december folyamán összesen várhatóan 415 milliárd forint autópálya hitelt vesz át a költségvetés: a korábban bejelentett 352 milliárd forint mellett a jelenlegi tervek szerint további 63 milliárdot. Ennek eredményeként jövőre a Nemzeti Autópálya Zrt.-nek a tervezett 146 milliárd forintnál 60 milliárddal kevesebb adósságot kell átvállalnia a költségvetésnek.
A jövő évi költségvetés "pénzforgalmi lefutása", hasonló lesz a 2006. évihez, azaz az év első felében halmozódik fel a hiány döntő része, ezen belül is az első három hónapban aránytalanul nagyobb hányad, jóval több mint 25 százalék - fogalmazott Veres János.
"Nem látok okot arra, hogy a kormánytöbbség eltérjen a jövő évre tervezett, GDP arányosan 6,8 százalékos eredményszemléletű hiánytól, amit várhatóan december 21-én szavaznak meg a képviselők, a kérdést 2007 áprilisa után lehet felülvizsgálni" - mondta a pénzügyminiszter arra a felvetésre, hogy a hiánycél túlságosan konzervatív.
MTI - fidesz.hu