Halálos ítélet bolgár ápolónőkre: Németh aggódik
Elítéli a líbiai hatóságok döntését Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának elnöke - olvasható keddi nyilatkozatában.
Dátum: 2006-12-19 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69836
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:18:47.458330, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Megdöbbenéssel értesültem arról, hogy a líbiai hatóságok ismételten helyben hagyták egy palesztin orvos és öt bolgár ápolónő kivégzéséről szóló döntéseket. (...) Együtt érzek azon líbiai családokkal, melyek gyerekei fertőzött vért kaptak, ugyanakkor megítélésem szerint egy koncepciós jellegű per nem oldhatja fájdalmukat" - áll a nyilatkozatban.
Németh Zsolt szerint a líbiai hatóságok döntése megterheli az észak-afrikai ország kapcsolatát az Európai Unióval, de bízik benne, hogy a tripoli hatóságok megtalálják a módját, annak hogy a kilátásba helyezett kivégzésekre ne kerüljön sor.
A hat személyt azzal vádolták, hogy szándékosan fertőztek meg vérátömlesztés során 426 líbiai gyermeket Bengáz város egyik kórházában a 90-es évek végén. A vádlottakat egyszer már golyó általi halálra ítélték 2004-ben, de az eljárási szabálytalanságokra hivatkozó külföld nyomására a legfelsőbb bíróság új tárgyalást rendelt el, és visszaküldte az ügyet az alsóbb fokú bíróságra.
Az öt bolgár ápolónő és egy palesztin orvos ügyében ítélkező líbiai bíróság kedden bűnösnek találta mind a hat személyt több mint 400 gyermek HIV-vírussal való szándékos megfertőzésében, és halálra ítélte őket.
MTI - fidesz.hu