A kormánypropagandán nem spórolnak
Ezenfelül az Európai Uniótól fejlesztésekre hazánkba jutó milliárdok négy százalékát szintén kommunikációra, illetve koordinációra lehet fordítani a következő években.
Dátum: 2006-12-20 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69842
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:18:49.321150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Draskovics Tibor, az államreform-bizottság vezetője arra a kérdésre, hogy milyen szigorítások várhatók a kabinet jövő évi kommunikációs kiadásaiban, úgy fogalmazott: egy fillérrel sem költenek többet, mint amennyi forrást erre a célra elkülönítettek a költségvetésben.
- Az a fontos, hogy jól költsük el a pénzt, nem arról kell beszélni, hogy egy adott hónapban vagy évben mire költünk százmillióval vagy egymilliárd forinttal több pénzt - jegyezte meg a kormánybiztos.
Ez évre egyébként tavaly mindössze 730 millió forintot különítettek el a büdzsében kommunikációra, tehát egy év alatt 4,1-szeres emelkedésről beszélhetünk. A kormány azzal indokolja a PR-költségek megemelkedését, hogy a reformok olyan változásokkal járnak, amelyek mindannyiunkat érintenek, ezért a kabinetnek kötelessége mindent megtenni azért, hogy az intézkedések lényegét és részleteit mindenki megismerje.
Draskovics Tibor tegnap bejelentette azt is, hogy a kormány magán kezdte a takarékoskodást. A további reformintézkedésekről szóló javaslatot egyébként ma teszi le a kormány asztalára, s az államreform-bizottság vezetője szerint most jön csak a "reformok" a java.