Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Nyugat meg akarja büntetni Iránt?

Oroszország szerint a Nyugat meg akarja büntetni Iránt az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) előterjesztendő, a teheráni atomprogrammal kapcsolatos határozattervezetében.


Dátum: 2006-12-20 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:18:52.477309, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szergej Lavrov, a moszkvai diplomácia irányítója az Európai Unióra és az Egyesült Államokra célozva szerdán Moszkvában kifejtette: a javaslatban szereplő, az iráni tisztviselőket sújtó utazási tilalom kísérlet arra, hogy büntető elemeket csempésszenek be a dokumentumba, pedig korábban már megegyeztek arról, hogy ezt nem teszik. Hozzátette: Moszkva lát előrehaladást a tervezetben, de annak csak a műszaki részét illetően. A megmaradó rész alapján az az érzés támad, mintha Oroszországnak a Biztonsági Tanácsban lévő partnerei Teherán megbüntetésére készülnek. Emlékeztetett arra is, hogy a hatok - Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és Oroszország - megállapodtak a kérdés tárgyalások útján történő rendezéséről. Abban is egyetértettek, hogy szó sem lehet a kérdés erőszakos megoldásáról. Amennyiben ezeket az elveket figyelembe veszik, akkor a kérdés gyorsan rendezhető lesz - vélekedett Lavrov.

A nyugati nagyhatalmak - a BT-tag Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és a harmadik európai nagyhatalom, Németország - szeretnék, ha a testület már ezen a héten szavazhatna egy konszenzussal megalkotott határozattervezetről, amelyben szankciókat vetnek ki Iránra nukleáris ambíciói miatt, pontosabban, mert nem tett eleget az ENSZ azon követelésének, hogy idén augusztus 31-éig függessze fel urándúsító tevékenységét, amelynek révén elvben fegyvert is elő tud állítani.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek