Több mint ezren kértek segítséget a Fidesztől
Munkatársaink szeptember 18-át követően a rendőri atrocitások kapcsán közel 1000 megkeresést regisztráltak.
Dátum: 2006-12-20 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:18:54.650280, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több mint 400 e-mailt kaptak, melyek tartalmaztak beszámolókat az általuk látottakról, komoly képanyagokat, fotókat, videofilmeket, sőt még feljelentések, látleletek másolatait is.
Több mint 400 telefonos bejelentés is érkezett, tanúskodást, segítséget ajánlottak fel, valamint bejelentkeztek, hogy ügyvédi segítségre lenne szükségük az őket ért túlkapások miatt.
A legsúlyosabb bántalmazásokat elszenvedett emberek személyesen kerestek meg bennünket. Súlyos szemsérültek, mellkason, karon, fejen lőtt emberek. Keze ujját elvesztő, eltört lábú, karú, bevert fejű, koponya-sérült, komoly égési sebeket szenvedett békés honpolgárok mesélték el hányattatásaikat. 153 ember gondolta úgy, hogy személyesen jön be, és meséli el, vállalva a nyilvánosságot is, feljelentést téve a megalázó bánásmód ellen.
A feljelentéseket részben a Dokumentációs Központnak segítő ügyvédek segítségével adták be a sértettek, részben pedig, velünk is tudatva, más jogvédő szervezeteken, alapítványokon keresztül.
fidesz.hu