Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós: A demokráciát csapta arcul az MSZP-SZDSZ

A demokrácia arculcsapása, a tanácsrendszert visszaidéző elfogadhatatlan, elképesztő módszer, ahogy a koránypárti többség előzetes egyeztetés nélkül, az ellenzékre sújtó szervezeti szabályzat módosítását előterjesztette a Fővárosi Közgyűlésben - jelentette ki Tarlós István szerdán.


Dátum: 2006-12-20 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:18:57.962480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz frakcióvezetője az általuk kért frakciószünetben tartott rendkívüli sajtótájékoztatón élesen bírálta a városvezetés antidemokratikus tevékenységét. A politikus sérelmezve a rendszeressé vált helyszíni előterjesztési gyakorlatot közölte, hogy szervezeti szabályzat módosítást terjesztenek be, ennek megszűntetésére. Érdemben felelős döntés nem hozható ugyanis 60-70 oldalas helyszíni javaslatok alapján - tette hozzá.

A fideszes politikus példaként említette, hogy a benyújtott szervezeti szabályzat módosításával a jövőben a közgyűlés helyett 1,6 milliárd forint értékhatárig egy bizottságban döntenek vagyoneladásokról.

Elfogadhatatlannak tartja a frakció azt is, hogy a gazdasági bizottság hatáskörét megduplázzák, ami így 140 kérdéskörre gyarapodna. Ezáltal az eddigiektől eltérően nem havonta, hanem csak kéthavonta ülésezne a Fővárosi Közgyűlés. A frakcióvezető szerint a képviselők azért kapják a fizetésüket, hogy dolgozzanak is érte.

Tarlós István kérdésre elmondta, hogy "az MDF-et a kormánypárti koalíció nyilvános, rendes tagjának tekintik".

Hozzátette: ezt jelzi, hogy fontos kérdésben rendre a koalícióra szavaznak. Így történt a szervezeti szabályzat módosításnál is, ami csak az MDF szavazataival kerülhetett fel a napirendre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek