Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tervezik az új komáromi Duna-hídat

A talajmechanikai és a környezetvédelmi vizsgálatok befejezése után megkezdték az új komáromi Duna-híd szerkezetének tervezését - mondta el Mátyássy László, a Pont-terv Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek szerdán.


Dátum: 2006-12-20 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69873
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:18:58.843628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az új Duna-híd egypilonos műtárgy lesz. A szlovák oldalhoz közelebbi pilon ferde kábelekkel tartja majd a hídtestet" - tette hozzá Mátyássy László.

Komárom és Komárno önkormányzata augusztusban írt alá közel félmilliárd forint értékű szerződést a Pont-terv Zrt. és a Dopravoprojekt Bratislava Rt. konzorciumával egy új Duna-híd engedélyes terveinek elkészítésére.

A tervezésre Komárom 155 millió, Komarno pedig 182 millió forintos támogatást nyert el az Európai Unió Interreg pályázatán - tájékoztatta az MTI-t korábban a két város vezetője.

Az építési engedélyhez szükséges tervek egy év alatt készülnek el. A dokumentációnak tartalmaznia kell az 590 méter hosszú híd, valamint a hídhoz csatlakozó úthálózat tervezetét, ez a szlovákiai részen 800 méter, a magyar oldalon 1200 méter lesz.

A közúti átkelő jelentőségét növeli, hogy Komáromnál a meglévő hídra már nem lehet iparfejlesztést alapozni. Az új híddal csökkenteni lehet a belvárosok forgalmát, és a két város ipari övezeteinek összekötése új lendületet adna a gazdaság fejlődésének a térségben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek