Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olmert reméli, hogy tartós lesz a palesztin tűzszünet

Az izraeli miniszterelnök reményét fejezte ki szerdán, hogy tartós lesz a palesztin fegyveres szervezetek között előző este létrejött tűzszünet. A több mint egy hétig tartó palesztin villongások kezdete óta Ehud Olmert először nyilatkozott a kérdésben.


Dátum: 2006-12-20 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:00.341130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem örülünk a Palesztin Hatóság területén mutatkozó fejleményeknek - mondta Olmert egy sajtótájékoztatón - A Fatah és a Hamász közötti kétoldalú erőszak nem olyasmi, aminek örülünk. Határozottan örülnénk egy tűzszünetnek".

"A nyílt erőszak jelensége a palesztin társadalomban" nem alkalmas arra, hogy javítsa az izraeliek és a palesztinok közötti viszonyt - tette hozzá.

Az izraeli kormányfő óvatos nyilatkozata megfigyelők szerint Izraelnek azt az aggályát tükrözi, hogy abból ne legyen kiolvasható egyértelmű állásfoglalás a mérsékeltebb Fatah mellett, mert ez gyengíthetné annak vezetője, Mahmúd Abbász palesztin elnök hitelességét a palesztinok körében.

A palesztin szélsőségesek legkevesebb hat rakétát lőttek ki izraeli területre a Gázai övezetből, ahol több mint egy hónappal korábban tűzszünetet hirdettek az izraeli és a palesztin fél között. A rakéták nem okoztak sérülést. A támadások elkövetőjeként az Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezet jelentkezett, s azt mondták: válasznak szánták arra, hogy Ciszjordániában - ahol nem érvényes a tűzszünet - a szervezet két tagját lelőtték izraeli katonák.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek