Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar katonák Afganisztánba?

A Fidesz-frakció nem járult hozzá ahhoz, hogy a házszabálytól történő eltéréssel a parlament kedden napirendre tűzze az afganisztáni magyar katonai szerepvállalásról szóló előterjesztést.


Dátum: 2002-12-09 18:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:28.845767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erről Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke tájékoztatta az újságírókat a házbizottság hétfői rendkívüli ülését követően.

Elmondta, hogy a Fidesz-frakció elutasítása ellenére is felteszi szavazásra kedden a parlamentben az eltérés ügyét; ha a képviselők nem járulnak hozzá a házszabálytól való eltéréshez, akkor az afganisztáni magyar katonai jelenlétről rendelkező javaslatról csak a jövő héten tárgyalhat az Országgyűlés.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese ugyancsak újságírók előtt nyilatkozva közölte, az ügy kapcsán a Fidesz képviselőcsoportja keddi ülésén alakítja ki végleges álláspontját.

Mint megjegyezte, az afganisztáni szerepvállalás nem olyan ügy, amelyben egy-két nap alatt lehetne dönteni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek