Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Kremlt idézik Demszkyék

A jövőben csak kéthavonta kell összehívni a Fővárosi Közgyűlést. Csúcstestületté alakul, s a közgyűlés helyett szinte minden fontos kérdésben dönt a gazdasági bizottság. Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője szerint a testület kezd hasonlítani az 1920-as évek Kremljéhez.


Dátum: 2006-12-21 07:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69891
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:04.185540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jövőben a Fővárosi Közgyűlés helyett szinte minden fontos kérdésben, köztük a közművek vezetőinek kinevezéséről, a gazdasági bizottság dönt - erről szerdán - a mérleg nyelvét jelentő MDF-es szavazatokkal - döntött a közgyűlés kormánypárti többsége.

A helyszínen kiosztott kormánypárti kiegészítés egyebek között azt tartalmazta, hogy kéthavonta legalább egy alkalommal, évente hatszor össze kell hívni a testületet. Fideszes képviselők sérelmezik, hogy így az eddigieknél lényegesen ritkábban ülésezik a testület.

A kormánypárti frakcióvezetők azzal indokolták a szervezeti szabályzat módosítását, hogy általa hatékonyabb lehet a közgyűlés és a bizottságok munkája.

Lesz tanácstestület és dönt a végrehajtó bizottság?

A Fidesz és a KDNP képviselői élesen bírálták az általuk antidemokratikusnak nevezett előterjesztési módszert és a benyújtott változtatásokat.

Ughy Attila (Fidesz) sérelmezte, hogy a jogi szakbizottság nem tárgyalt erről a fontos kérdésről. Úgy vélte, hogy a kormánypártok a tanácsrendszert visszaidéző körülményeket hoztak létre a mostani módosítással. Lesz ugyanis egy ritkán ülésező tanácstestület jellegű közgyűlés, és lesz a végrehajtó bizottságnak tekinthető gazdasági bizottság.

Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője megjegyezte: lassan kezdi úgy érezni magát a közgyűlésben, mint ahogy az 1920-as években a Kremlben érezték magukat az emberek. A politikus megjegyezte azt is, hogy ezzel a struktúrakialakítással Demszky Gábor már csak papíron tekinthető főpolgármesternek, mivel az érdemi kérdések a Somlyódi Csaba (MSZP) által irányított gazdasági bizottságban dőlnek el. Tarlós még a szavazás előtt kijelentette, hogy az MDF-et a kormánypárti koalíció "nyilvános, rendes tagjának" tekintik.

Devánszkiné Molnár Katalin, az MSZP frakcióvezető-helyettese elismerte, hogy korábban polgármesterként aligha tudott volna egy ilyen jellegű, egy ilyen fajsúlyú előterjesztést elfogadtatni a testületével. Ígéretet tett arra a jogi bizottság elnökeként, hogy a jövőben folyamatosan karbantartják a szervezeti szabályzatot.

MTI, Info Rádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek