Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics: Gyurcsány még 2010 előtt távozhat

Gyurcsány a kiszivárgott beszéde miatt hasonló helyzetbe került, mint korábban Medgyessy Péter. Minderről Navracsics Tibor beszélt a Heti Válaszban.


Dátum: 2006-12-21 07:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:04.519525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Navracsics Tibor a lapnak adott interjújában azt mondta, még nem döntötte el, hogy a korábban vállalt egy éven túl is folytatja frakcióvezetői munkáját. Közben elismerte, hogy valóban van különbség közte és a pártelnök között a kormány megítélésében, ám Gyurcsány Ferenc mindkettőjük számára elfogadhatatlan, így az eltérés nem stratégiai jellegű.

Navracsics Tibor beszélt arról is, hogy az SZDSZ eljutott arra a pontra, mikor a fennmaradása a tét, hiszen vidéken gyakorlatilag megszűnt létezni. Szerinte a párt Fodor Gábor pajzsra emelésével tudná megőrizni korábbi imázsának maradékát. Navracsics szerint ha a jövőben a szabad demokraták jobbra is nyitott pártként határozzák meg magukat akkor, nem zárja ki elvi szinten a velük való együttműködés lehetőségét.

A népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatban úgy vélte, ha a népakaratnak olyan egyértelmű jelzése van, mint egy sikeres népszavazás, akkor ennek egyik kormány sem állhat az útjába. A frakcióvezető az interjúban közölte azt is, hogy hasonlónak érzi Gyurcsány Ferenc kiszivárgott beszédével kapcsolatos botrányt Medgyessy Péter D-209-botrány utáni helyzetével. Gyurcsány Ferenc a dinamikus győző szerepének mondhatott búcsút. Szerinte is előfordulhat, hogy még 2010 előtt ott kell hagynia a miniszterelnöki posztot.

Heti Válasz - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek