Kevés az ellenszer a vidéki kórházakban
A vidéki kórházak egy részében nincsenek mérgezés elleni gyógyszerek, ezért sok esetben Budapestről küldenek ellenszert a betegeknek - hangzott el az RTL Klub Híradójában.
Dátum: 2006-12-21 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69908
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:09.441739, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A súlyos mérgezések elleni szerek nagyon drágák, több százezer forintba vagy akár milliókba is kerülhetnek. Ezért nem tart minden kórház belőlük, pedig egy súlyos mérgezésnél a beteg élete perceken múlhat.
Egy üveg a húsmérgezés ellenszeréből csaknem 400 ezer forintba kerül, ezért nem tárolnak ilyet vidéken sok helyen. A varangyos béka mérge elleni ellenszer egy adagjáért 240 ezer forintot kell fizetni. A ciánmérgezés ellenszere 150 ezer, a permetezőszereké 280 ezer forint.
Elvileg előfordulhat, hogy nincs meg a megfelelő ellenanyag, ha baj van, ilyenkor joggal merül fel a hozzátartozókban, hogy az adott terápiát ezért nem kapta meg a beteg - mondta az RTL Klub Híradójának Zacher Gábor, a Péterffy Sándor Utcai Kórház Sürgősségi Belgyógyászatának osztályvezető főorvosa.
Az intézmény sürgősségi belgyógyászati osztályán elvileg minden mérgezés ellen van gyógyszer, de a húsok által okozott mérgezés ellenszeréből például csak 2 üveg van, nemrég pedig egyszerre 4 beteg jött. Ezért két adagot külföldről kellett behozni azonnal, duplaáron. Itthon egyelőre nincs olyan rendelet, amely előírná, pontosan milyen ellenszereket kell tartaniuk a kórházaknak.
uno.hu - fidesz.hu