Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jó kiindulópont volt az ötpárti találkozó

Ötpárti egyeztetéssorozat indul januárban az ország jövője szempontjából fontos kérdésekről. Navracsics Tibor szerint jó kiindulópont volt a mai találkozó.


Dátum: 2006-12-21 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:09.729968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Navracsics Tibor elmondta: az öt frakció azonosan látja a jövő Magyarországa előtt álló problémákat, de nyilván ezt mindegyik a maga módján értelmezi. Mint fogalmazott, szükség van arra, hogy a frakciók a napi törvényhozáson túli, az ország jövőjét távlatosabban érintő kérdéseket is meg tudják vitatni. Ez már a jövő év nyitánya, hiszen a viták jelentős része jövőre zajlik majd, 2007-et ez fogja jellemezni - tette hozzá.

"Intenzív, helyenként éles viták, de folyamatos a párbeszéd az öt parlamenti frakció között, erre szerintem jó kiindulópont volt a mai találkozó" - jegyezte meg a Fidesz frakcióvezetője.

Semjén Zsolt a témák közül kiemelte a demográfia kérdését, amelyet a kereszténydemokraták számára a legfontosabbnak nevezett. Francia mintára olyan adórendszer kialakítását javasolják, amely nem csak jövedelmet, hanem az eltartottak számát is figyelembe veszi - mondta.

A KDNP frakcióvezetője úgy ítélte meg, hogy az egyeztetéssorozat hatására konszenzussal tudnak előrelépni legalább néhány kérdésben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek