Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Románia-Magyarország: egymegállásos határellenőrzés

Aláírták csütörtökön Bukarestben azt a Magyarország és Románia közötti kétoldalú megállapodást, amely értelmében január 1-től bevezetik az egymegállásos ellenőrzést a román-magyar határon.


Dátum: 2006-12-21 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:10.901181, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dokumentumot Vasile Blaga román belügyminiszter és Terényi János, Magyarország bukaresti nagykövete látta el kézjegyével.

A román belügyminiszter szerint az egyezmény leszögezi, hogy Csanád-Kiszombor, Nadlac-Nagylak, Varsánd-Gyula, Tornya-Battonya, Szalonta-Méhkerék, Bors-Ártánd és Pete-Csengersima határátkelőkön az utasokat csak a fogadó ország területén ellenőrzik. Ez azt jelenti, hogy a Magyarországról kiutazókat csak román területen ellenőrzik, a Romániából érkezők pedig csak Magyarországon találkoznak határőrökkel.

Kivételt képeznek a Érmihályfalva-Nyírábrány, Székelyhíd-Létavértes, Csanálos-Vállaj határátkelők, itt az ellenőrzést kizárólag magyar területen végzik a Romániából és a Magyarországról kiutazó állampolgárok esetében egyaránt.

Blaga hozzátette: a két ország határrendőrdi közös helyiségben dolgoznak majd január 1-től, külön-külön saját államuk adatbázisait használva.

A belügyminiszter közölte: Románia és Bulgária már hosszabb ideje alkalmazza az egymegállásos határellenőrzést, az eddigi tapasztalat pedig azt mutatja, hogy ennek az intézkedésnek köszönhetően hetven százalékkal csökken a várakozási idő.

Blaga felhívta a román állampolgárok figyelmét, hogy csak az új, kártya formájú személyazonossági igazolvánnyal léphetik át a román-magyar határt, a régebbi típusú könyvecskék erre a célra nem használhatók.

Emellett arra kérte a schengeni övezetbe utazó románokat, hogy még legalább egy hónapig vigyék magukkal az útlevelüket is, hiszen az övezet kapujának számító osztrák-magyar határnál a személyi igazolvány ellenőrzése hosszabb időt vehet igénybe.

A tárcavezető szerint a román és a magyar kormánynak szándékában áll újabb határátkelők megnyitása a két ország között.

Terényi János szerint a román és a magyar közvélemény régóta várta már a határátlépést jelentősen megkönnyítő megállapodás aláírását.

A diplomata az egyezmény politikai és pszichológiai fontosságát hangsúlyozta. Hozzátette: a közös Európába tartozás legfontosabb ismérve a négy alapszabadság, amelyek közül kettő az áruk és a személyek szabad mozgása. Utóbbiak közvetlen összefüggésben állnak a csütörtökön aláírt megállapodással - mondta Terényi.

A nagykövet szerint Románia és Magyarország félúton jár, hiszen a közös határ valóságos légiesedéséről akkor beszélhetünk majd, amikor mindkét ország a schengeni övezet részévé válik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek