Portugália és a CIA-gépek
A portugál külügyminiszter visszatartott információkat az Európai Parlament vizsgálóbizottsága elől a CIA titkos rabszállító repülőgépeinek portugáliai leszállásairól egy lisszaboni lap szerint.
Dátum: 2006-12-21 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:15.731945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Visao csütörtöki számában leközölt egy listát, amelyet kedden továbbított a portugál légtérirányító hatóság az Európai Parlament vizsgálóbizottságának. E lista szerint 94 Guantánamóból induló vagy oda tartó gép haladt át Portugália légterén, s ezek közül 17 le is szállt az Azori-szigeteken.
A kérdéses időpontban Luis Amado külügyminiszter a védelmi miniszteri posztot töltötte be, s a lap szerint tudnia kellett a CIA-járatokról, mivel a védelmi minisztérium adta ki az engedélyeket a légtér használatára. Mégis, amikor az európai parlamenti vizsgálóbizottság Amadót kikérdezte, egy levélben azt válaszolta, hogy nincs tudomása ilyen járatokról.
A miniszter továbbra is azt állítja, hogy nem hazudott, és nem vezette félre az uniós illetékeseket. - Jóhiszeműen cselekedtünk. Nem volt időnk ellenőrizni a járatok százait 2002-től - jelentette ki.
MTI - fidesz.hu