Demokrata vezetők megkérdőjelezik Hillary Clinton elnökválasztási esélyeit
Már nyíltan megkérdőjelezi Hillary Clinton New York-i szenátor asszony 2008-as elnökválasztási esélyeit több demokrata párti vezető - számolt be a The Washington Times csütörtökön.
Dátum: 2006-12-21 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:16.996351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzéki párt vezetői között magánbeszélgetések során már eddig is gyakran szó esett arról, hogy a demokrata szavazók körében nagyon népszerű Hillary Clinton országos szinten oly mértékben megosztó jellegű politikusi személyiség, hogy nem számíthat győzelemre. Iowai pártvezetők első ízben nyilvánosan is hangot adtak ez irányú aggodalmuknak.
A Demokrata Párt, amely az iraki háborút ellenző közhangulatot meglovagolva nyerte meg a novemberi kongresszusi választásokat, arra készül, hogy a demokraták adják majd Amerika következő elnökét. A lehetséges jelöltek sorát a volt first lady vezeti, aki a legnagyobb támogatottságú, egyben a legbiztosabb anyagi háttérrel rendelkező demokrata politikus.
"Félelmetes ellenfél, mert sok pénze van, de ettől még nem fog győzni" - mondta Howard Dean, a párt országos bizottságának elnöke.
A The Washington Times szerint a demokrata vezetők közül többen tisztában vannak azzal, hogy az amerikai választók fele - a felmérések tanúsága szerint - "semmilyen körülmények" között nem adná voksát Bill Clinton feleségére.
"Az iowai demokraták a legjobb jelöltre szavaznak, akinek országosan esélye van arra, hogy megválasszák" - mondta Rob Tully, a Demokrata Párt nemrégen lemondott iowai elnöke, aki szerint Hillary Clinton ismertsége ellenére a Demokrata Párton kívül nem elfogadható jelölt. A soron következő elnökválasztási kampány előválasztási szezonja Iowában kezdődik 2008 januárjában, ezért erre az államra New Hampshire mellett mindig nagy figyelem irányul.
A WNBC/Marist december eleji közvélemény-kutatása szerint Clinton asszony fő gyengesége az, hogy már nincsen olyan választói csoport, amelynek körében lényegesen javíthatna népszerűségén. A Demokrata Párt másik lehetséges elnökjelöltjével, az afro-amerikai Barack Obama illinois-i szenátorral szemben viszont, akinek a támogatottsága rakétaként ível fölfelé, nincsenek makacs ellenérzések a republikánusok körében. Rob Tully szerint Obamának nyilvánvalóan nagyobb esélye lenne a fekete szavazatok megszerzésében is.
A The Washington Times szerint Hillary Clintont még nem lehet leírni, de a párt vezetőinek nyilatkozatai alapján - ha bejelenti jelöltségét, amit januárban tervez megtenni - komoly akadályokat kell leküzdenie.
MTI - fidesz.hu