Benyújtotta fővárosi listáját a Fidesz-MDF
Benyújtotta budapesti területi listáját pénteken délután a Fidesz-MDF is - közölte Megyesné dr. Hermann Judit, a Fővárosi Választási Iroda helyettes vezetője.
Dátum: 2002-02-22 19:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:33.854126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatása szerint az MSZP után másodikként listát állító szervezet is a törvényben biztosított maximális 84 személyt tüntette fel a Budapesten kiosztható 28 listás helyre.
A szükséges ellenőrzéseket követően a választási bizottság hétfő esti ülésén dönt a Fidesz-MDF-lista hivatalos nyilvántartásba vételéről.