Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Keresztbetesz-e Nagy Sándornak Keller?

Múlt héten került nyilvánosságra, hogy a MeH Nagy Sándor és apparátusa számára évi csaknem negyedmilliárd forintért bérel irodákat a Moszkva tér mellett (a Miniszterelnöki Hivatal a duplájára felduzzasztott szocialista MeH-nek már nem elegendő nagyságú). Bár a múlt héten még nem látta szükségesnek Keller László, hogy kivizsgálja az ügyet, állítólag Medgyessy kérésére mégis neki kellett fognia a munkának. Felvetődik a kérdés a nagy ember színreléptével: kirakatvizsgálatról van szó, vagy kellemetlenné vált a szereplők egyike?


Dátum: 2002-12-09 20:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:30.357012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Teljes körű vizsgálat lefolytatására kérte a miniszterelnök Keller Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) államtitkárát, a MeH a hattyú-házi ingatlan bérlése ügyében - tudatta az államtitkár az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. A közlemény szerint a vizsgálatot hétfőn megkezdték.

A Magyar Nemzet és a HVG a múlt héten közölte, hogy a budai Hattyúházban öt emeleten, mintegy 4000 négyzetméternyi irodát bérel a MeH Nagy Sándor politikai államtitkár apparátusának, valamint a kancelláriához tartozó Területfejlesztési Hivatalnak. A bérleti díj egy évig havonta nettó 83 ezer euró, 2003 végétől pedig 73 ezer euró, vagyis majdnem évi negyedmilliárd forint. Más, kihasználatlan irodaházakat a tárgyalásos pályázatra nem hívtak meg.

A kormányváltás óta egyes ügyekben üvegszemügyinek mutatkozó Keller a múlt héten így fogalmazott a Népszabadság kérdésére: "Az államtitkárságot senki sem kereste meg az üggyel kapcsolatban. Az arra illetékesek válasza tisztázhatja a helyzetet - amennyiben az további tisztázást kíván, változhat az én álláspontom is."

Az ügy szépséghibája a Magyar Nemzet szerint az, hogy az irodaház a Tocsik-ügyből ismert, végelszámolás alatt álló Vektor Rt. tulajdonosainak érdekeltségébe tartozik.

Így hát elindulhat a totó. Netán az egyik szereplő kellemetlenné vált az utóbbi időben a kormányfő szemében? 1: Keller László? 2: Nagy Sándor? X: Vagy kirakatvizsgálatnak bizonyul a kutakodás, és kiderül: mindenki ártatlan mint a ma született bárány, mivel ingatlanbérlés esetén a - a HVG információi szerint - a törvény megengedi, hogy mellőzzék a közbeszerzést.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek