Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai törvény a Hamász elszigeteléséről

Aláírta George Bush amerikai elnök a Hamász elszigetelését célzó törvényt, amely megtiltja a radikális iszlámista mozgalom által ellenőrzött palesztin hatóságok amerikai segélyezését, amíg a Hamász nem ismeri el Izraelt és nem mond le az erőszakról.


Dátum: 2006-12-22 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69960
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:25.406916, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bush elnök csütörtökön írta alá a vonatkozó törvényt, olyan időszakban, amikor a palesztin területeken kormányzó Hamász és a nála mérsékeltebbnek tekintett, Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalom fegyveresei véres harcokat vívnak a Gázai övezetben.

A törvény megtilt mindenféle amerikai segítséget a Hamász irányította palesztin hatóságoknak, amíg a radikális mozgalom nem ismeri el Izrael jogát a létezésre, illetve az izraeli és az amerikai kormánnyal, és a nemzetközi közösséggel korábban kötött szerződések érvényességét. Ez vonatkozik az izraeli-palesztin konfliktus rendezésére kidolgozott nemzetközi terv - útiterv - elismerésére is. A béketerv két - egy zsidó és egy palesztin - állam egymás mellett élését irányozza elő - hangoztatta a washingtoni Fehér Ház közleményében.

Az amerikai kormány röviddel a Hamásznak a januári palesztin parlamenti választásokon aratott győzelme után beszüntette a Palesztin Hatóság támogatását: Washington ugyanis nemzetközi terrorszervezetnek tekinti a palesztin radikális mozgalmat. A most aláírt törvény így lényegében az eddigi washingtoni politikát ülteti át az amerikai jogba.

A Hamász-kormány segélyezésére vonatkozó tilalom ellenére az Egyesült Államok humanitárius segélyként, illetve nem kormányzati szervezetek útján - a Hamászt megkerülve - eddig 468 millió dolláros segítséget nyújtott a palesztinoknak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek