Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány Ferenc elvtárs, a dicső sztahanovista

Gyurcsány Ferenc elvtárs 84 alkalommal szólalt fel a parlamentben, ahol összesen több mint 13 órát beszélt (Gyurcsány et. szeret beszélni). 1˙773 nyílt, gépi szavazáson 1˙405 esetben nyomott gombot, ami 72,94 százalékos teljesítmény. Több mint 230-szor írt a blogjába. Húzzon bele?


Dátum: 2006-12-22 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:25.996651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc miniszterelnök idén 84 alkalommal szólalt fel a parlamentben, ahol összesen több mint 13 órát beszélt.

A kormányszóvivői iroda adatai szerint 26 hozzá intézett interpelláció hangzott el, amelyből hatra személyesen válaszolt, 19 nem tartozott hozzá, egyre a MEH államtitkára felelt. 12 kérdést tettek fel neki, ebből egyre válaszolt személyesen, mert a többi nem tartozott a feladatkörébe. 43 azonnali kérdést is kapott, ezek közül pedig 17-re válaszolt ő maga.

A miniszterelnök az őszi parlamenti ülésszak alatt az 1.773 nyílt, gépi szavazáson 1405 esetben nyomott gombot, ami 72,94 százalékos teljesítmény. A miniszterelnök a tavaszi ülésszak alatt nem szavazott, mert akkor még nem volt képviselő.

Ebben az évben 257 munkanap volt, a kormányszóvivői iroda szerint a miniszterelnök ebből 243 napon dolgozott, átlagosan naponta 14 órát. 49 kormányülésen vett részt, és a munkanapokon 59 szabad estéje volt. Nyáron két hétig volt szabadságon, és a téli ünnepek alatt is kivesz 4 nap szabadságot. Ezen kívül egész évben hét teljesen szabad hétvégéje volt - szóvivői iroda adatai alapján.

A Köztársasági Őrezred számításai szerint a miniszterelnök nagyjából 100.000 kilométert utazott velük, és 19 hivatalos úton összesen 23 napot volt külföldön.

A kormányszóvivői iroda közlése szerint a miniszterelnök 16 alkalommal fogadott külföldi állami vezetőt.

Több mint 230-szor írt a blogjába, és ezekre összesen majdnem 120 ezer hozzászólás érkezett. Ez bejegyzéseként átlagosan több mint ötszáz hozzászólást jelent. A letöltések átlagos száma kicsit több mint hatezer naponta - kormányszóvivői iroda adatai szerint.

Megjegyzés: a hiperaktivitás kezelhető. Forduljon orvosához (januártól vizitdíj!), gyógyszerészéhez. Másrészt négy év semmittevését nem lehet pár hónap örült kapkodásával helyrehozni. Pláne, hogy mindkettő számláját velünk fizetteti meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek