Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kórháztörvény: az államfő dönt

Csupán elvi lehetőség, hogy helyi szinten, a regionális egészségügyi tanácsokban döntsenek a kórházi ágyak számáról. Egy hatályos jogszabály szerint ugyanis ha ez a testület nem tud dönteni az intézményi struktúráról, az átalakítás ügyét vissza kell utalniuk a szaktárcához. Az államfőnek december 27-ig kell döntenie az egészségügyi ellátórendszer átalakítását célzó törvényről.


Dátum: 2006-12-22 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:27.420872, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államfőnek jövő szerdáig van ideje, hogy döntsön az Országgyűlés által hétfőn jóváhagyott, kórháztörvényként emlegetett jogszabályról. Ha Sólyom László úgy ítéli meg, hogy valamely pontjában alkotmányellenes a jogszabály, előzetes normakontrollt kérhet az Alkotmánybíróságtól. Politikai vétót is emelhet a jogszabály kapcsán, és újragondolásra visszaküldheti a parlamentnek. Ha a köztársasági elnök nem talál semmilyen kifogást, akkor az egészségügyi ellátórendszer átalakításáról szóló törvény passzusainak többsége január elsején hatályba lép - mondta el lapunk kérdésére Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke.

A Fidesz bízik abban, hogy az államfő előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól. A taláros testület szóvivője, Sereg András szerint több hónapig is eltarthat, hogy az AB tagjai alkotmányossági szempontból részletesen megvizsgálják a jogszabályt. Ekkor patthelyzet alakulhat ki, hiszen a kórházak vezetői és fenntartói nem tudják, hogy milyen irányvonal mentén alakítsák az intézmények jövőjét.

Fából vaskarika. Így jellemezte Pesti Imre fideszes politikus, hogy a kórházi ágyszámokról nem a kormány, hanem helyi szinten, a regionális egészségügyi tanácsokban (RET) dönthetnek majd. A Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöke hangsúlyozta: az érvényes jogszabályok alapján ha a RET nem tud egyértelmű döntést hozni, úgy az egyes kórházak ágyszámait a szakminisztérium határozza majd meg. Ez azt jelenti, hogy vitás ügyekben a végső szót a szaktárca mondja ki, vagyis a kormányzati szándékok érvényesülnek majd.

Pesti Imre szerint Budapesten az egészségügyi ellátórendszer átalakításánál nem a szakmai, hanem a földrajzi szempontok dominálnak. Erre kellő bizonyíték szerinte, hogy több, főként kellemes, budai környezetben lévő gyógyintézmény dolgozóitól kaptak olyan jelzést, miszerint a kórházat mint ingatlant vették szemügyre a közelmúltban.

A fideszes egészségpolitikus kifogásolta azt is, hogy - míg országos szinten átlagosan húsz százalékkal csökkentik az aktív kórházi ágyak számát, addig a fővárosban ez a leépítés harmincszázalékos. A jelenlegi huszonkétezer kórházi ágyból tizenhétezer lesz jövőre. Főként a nőgyógyászati és a gyermekgyógyászati ellátás terén jelentkezhetnek gondok a radikális ágyszámcsökkentés miatt Budapesten.

Mikola István volt egészségügyi miniszter korábban azt mondta: meggyőződése, hogy az egészségügyi intézményrendszer átalakítása mögött a kormánypárti képviselők ingatlanspekulációi állnak. A törvényben ugyanis benne maradt a passzus, miszerint ha egy kórház jogutód nélkül szűnik meg, a keletkezett vagyont nem kötelező visszaforgatni az egészségügybe.

Szigeti Ildikó, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek