Géphang helyett lakossági referens a győri önkormányzatnál
Telefonos géphang helyett emberi hang fogadja a városlakók észrevételeit januártól a győri önkormányzatnál: a lakossági referens dolga lesz, hogy élő kapcsolatot tartson fenn a hivatal és a városban élők között a nyitott önkormányzat jegyében - jelentette be a hivatal kommunikációs vezetője pénteki sajtóbeszélgetésen.
Dátum: 2006-12-22 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:31.565064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Golubkovics Péter elmondta: az új funkciót betöltő kolléga rögzíti a városházát személyesen felkereső polgárok panaszait, észrevételeit és továbbítja ezeket a megfelelő szakhatóságnak csak úgy, mint a telefonon érkező véleményeket.
Az egyes kérdések, problémák megoldását követően a visszacsatolásról sem feledkeznek meg: a lakossági referens tájékoztatja az érdekeltet az ügyintézés eredményéről.
Ez a megoldás közelebb hozza a lakosságot a hivatalhoz, ugyanakkor a város új vezetése átlátható, reális képet kap a problémákról, s ezek nyomán hatékonyabbá válhatnak az intézkedések - vélekedett a várható eredményről Golubkovics Péter.
A kommunikációs vezető hozzátette: túlságosan személytelen volt a géphang, az automatikus telefonvonal, ahova a győriek mostanáig bejelenthették kifogásaikat. A telefon automatát teljes egészében még sem iktatják ki: a hivatali idő után ott rögzített panaszok feldolgozásával kezdi a következő munkanapját a lakossági referens januárban.
MTI - fidesz.hu