Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerika kész fekete elnököt választani Condoleezza Rice szerint

Amerika kész arra, hogy fekete elnököt válasszon 2008-ban, de ez nem jelenti azt, hogy megszűnt volna a faji kérdés - nyilatkozott Condoleezza Rice külügyminiszter, a legmagasabb kormányzati pozícióban levő afro-amerikai tisztségviselő, akit a newsmax hírportál pénteken idézett.


Dátum: 2006-12-22 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:19:31.853229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Egy fekete politikust szerintem elnökké választhat az ország" - mondta egy interjúban a külügyminisztérium vezetője, aki a közvélemény-kutatások szerint maga is jó eséllyel szállhatna az elnöki posztért megkezdődött versenybe.

Rice - aki meg tudta őrizni népszerűségét annak ellenére, hogy az iraki háború miatt mind kevesebb támogatást élvező George Bush elnök egyik legközelebbi bizalmasa maradt - már többször kijelentette: nem indul az elnökségért, inkább a kutatói pályához való visszatérést fogja választani.

Véleménye szerint az első fekete elnököt az amerikaiak az alapján fogják megítélni, hogy egyetértenek-e vele, osztják-e az általa vallott értékeket.

A külügyminiszter ugyanakkor figyelmeztetett, nem szabad naivnak lenni, a faji kérdés még mindig létezik Amerikában. "Ha valaki belép egy szobába, számít, hogy fekete vagy fehér. Ez még nagyon sokáig el fog bennünket kísérni" - mondta.

Az amerikai diplomácia irányítója arról nem nyilatkozott, hogy szívesen látná-e elnökjelöltnek elődjét, a szintén fekete bőrű, republikánus Colin Powellt. "Nem adok neki tanácsot e téren, és ő sem ad nekem tanácsokat" - közölte.

Az elnökségre pályázó legesélyesebb fekete politikusnak két évvel a választások előtt Barack Obama illinois-i demokrata szenátort tartják, akinek kirobbanó népszerűségével kapcsolatban a sajtó valóságos Obama-mániát emleget.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek